Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 23. hétfő, Béla

Akik még a Tévémacit is betiltották

Újbuda   |   2017, november 29 - 11:12
Nyomtatóbarát változatSend by email

Cenzorok és cenzúra a szocialista Magyarországon címmel tart érdekfeszítő előadást prof. dr. Horváth Attila, az ELTE Állam-és Jogtudományi Kar docense a Szent Margit Gimnáziumban. A rendezvényt december 4-én tartják a Feneketlen-tó melletti intézményben.

A szocializmus időszakában az állami és pártvezetők totális agymosásra törekedtek. Minden olyan regényt, verset stb. betiltottak, amely valamilyen oknál rendszerellenesnek tartottak. Az ötvenes években még Milne Micimackója is egy ideig tiltó listára került. Számtalan művet átírtak, vagy cenzúráztak. Még egy táncdalt is csak akkor lehetett elénekelni, ha a Sanzonbizottság azt engedélyezte. Emellett a költőket írókat megvesztegetve, bértollnokok egész hadseregét mozgósítva születtek a mindent elárasztó propaganda művek. A tankönyveket is átírták a történelemtől egészen a tatamamikáig – foglalta össze lapunknak december 4-ei előadása tartalmát prof. dr. Horváth Attila. Hozzátette: az előadás ezeket a sokszor tragikomikus eseteket mutatja be filmrészletekkel, betiltott zenékkel és cenzúrázott irodalmi alkotások felidézésével.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Új műfaj aratott sikert Gazdagréten  

Először mutattak be operett a Gazdagréti Közösségi Házban. A Kacsóh Pongrác Színház Miénk az Operett című darabja meghódította közönséget április 21-én.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.