Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Az egészséget hirdették a Pajkos utcában

Újbuda   |   2014, szeptember 24 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Egységben az egészség címmel családi egészségnapot és utcabált tartottak a Pajkos utcában. Az Erőss Zsolt hegymászó által alapított Omnivagus Túra- és szabadidő Egyesület ép és sérült gyerekeket valamint családjaikat látta vendégül, a programok főként az egészséges és aktív életmódra nevelésről szóltak.

A Pajkos utca lezárt részén a legkülönbözőbb szórakoztató és fejlesztő programokkal várták a gyerekeket. A látogatók kézműves foglalkozásokon vehettek részt, de volt olyan ügyességi játék is mint a rekesztorony építés. A falmászás mellett kipróbálhatta a közönség a szervezet egyéb foglalkozásait is: ezek közül a judo, a capoeira, a rocky és a balett a hétköznapokban is oktatott mozgásformák.

A rendezvényt szervező Házak Háza Családi Napközi és Programközpont, valamint az Omnivagus Egyesület a sérültek és egészségesek integrációjáért küzdő szervezetként olyan családi napot álmodott meg, amelynek minden programján együtt vehetnek részt a gyerekek – mondta Schopper Nóra, az Omnivagus munkatársa. Az egyesület óvodásoknak és felnőtteknek szervez fejlesztő foglalkozásokat, Pajkos utca melletti tornatermükben pedig elindult a Mászkáló nevű terápiás program, amelynek lényege, hogy mászófal is lehet fejlesztő módszer a foglalkozásokon.

– Úgy gondoljuk a sérülteknek könnyebb olyan egészséges környezetben élni, ahol fogyatékosságukkal együtt elfogadják őket. Nem lesajnálják, hanem teljes emberként tekintenek rájuk és a közösség tagjaként kezelik őket. Az egészségesek pedig az együtt töltött idő alatt elfogadóbbak lesznek, és megtanulják tisztelni a másságot – mesélt az integráció jelentőségéről Schopper Nóra.

A gyerekeket az Eszterlánc mesezenekar valamint bűvész is szórakoztatta, de fellépett a Négy Muskétás táncegyesület, volt anya-lánya zumba, a Rock Classic zenekar pedig utcabált tartott. Csernus László önkormányzati képviselő a műsorvezető szerepét vállalta magára, míg a polgármester a tombola sorsolásban segédkezett. Az esemény védnökségét Nagyné Antal Anikó képviselő vállalta magára.

T.D. - ÚjbudaTV