Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 24. hétfő, Kinga, Kincső

Az ELTE befogadja a Műegyetem gazdaságtudományi karát

Újbuda   |   2016, december 13 - 14:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az ELTE támogatja a fenntartó azon kezdeményezését, hogy az intézménybe integrálják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdaság- és társadalomtudományi karát jövő augusztustól. Az ELTE szenátusának döntéséről kedden tájékoztatták az MTI-t.

A közlemény szerint az ELTE legfőbb döntéshozó szerve előző napi ülésén 36 igen szavazattal 6 tartózkodás mellett úgy határozott, támogatja a fenntartó kezdeményezését, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdaság- és társadalomtudományi kara az általa gondozott gazdaságtudományi és társadalom-, illetve bölcsészettudományi képzési feladatokkal (szakokkal) együtt, 2017. augusztus 1-jével az ELTE-be integrálódjon.
A döntés értelmében az ELTE gazdaságtudományi és gazdálkodástudományi kara a közalkalmazotti és hallgatói jogviszonyokat illetően a BME jogutódja lesz.
Mint írták, az Eötvös Loránd Tudományegyetem november 29-én kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdaság- és társadalomtudományi kara nem lát már reményt arra, hogy tevékenységét a BME keretein belül folytassa. Ezért a kar kezdeményezte a fenntartónál áthelyezését az ELTE-re.
Az Emmi oktatásért felelős államtitkársága december 5-én kezdeményezte, hogy a kar 2017. augusztus 1-jétől az ELTE részeként működjön tovább.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

A kamaraerdei nyári táborban járt a miniszter  

Idén is ellátogatott Kamaraerdőre a nyári napközis táborba Simicskó István honvédelmi miniszter. A látogatás idején az állami fenntartású újbudai általános iskolák diákjai vakációztak az ifjúsági park területén.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.