Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 29. csütörtök, Péter, Pál

Babakocsis séta: Vigyázz! Kész! Gurulj!

Újbuda   |   2016, június 17 - 08:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Családbarát Újbuda Program támogatásával tartott babakocsis sétanapot a kerületben az Összefogás Újbudáért Egyesület június 11-én. Akciójukkal a kerület akadálymentes térképének továbbrajzolását igyekeztek előbbre mozdítani.

Remek közösségi eseménynek bizonyult, a Vigyázz! Kész! Gurulj! kezdeményezés szombaton, amikor egy kellemes nyári séta keretében rendeztek sétanapot a Fehérvári út mentén. A babakocsisokból és a kerekes székesekből álló menet, a Malom Közösségi Tértől egészen az Alle Bevásárlóközpont melletti sétányig ment, ahol végül bekapcsolódtak Újbudai Könyvhét eseményeibe. Az Összefogás Újbudáért Egyesület által szervezett program célja az volt, hogy az érintettekkel közösen megrajzolják a kerület akadálymentes térképét, erősítve ezzel a Családbarát Újbuda Programot.

Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő szerint sok gondot okozott a babakocsis közlekedés akkor, amikor még gyermekei kicsik voltak. Elmondta, Újbudán egyre több kisgyermekes család van, figyelemfelhívó akciójukat azok segítésére szervezték. Újbuda Önkormányzatának akadálymentesítési szaktanácsadója Oláh Koppány Andrea gyűjtötte az adatokat a burkolati hibákról és a rossz csatornafedelekről. Úgy véli, Újbudán e téren lényegesen jobb a helyzet mint más kerületekben, de még itt is vannak olyan járda- és útszakaszok amiket fejleszteni kell. A felvonulók tapasztalataikat felmérő lapon összegezték, észrevételeiket pedig továbbítják a önkormányzat, a főváros és a Budapesti Közlekedési Központ felé.

Van aki szerint nem az utak és járdák minősége a legnagyobb gond a közlekedésben, hanem a járdán szabálytalanul parkoló autók okoznak sok bosszúságot a babakocsisoknak, mert gyakran nem férnek el tőlük. – Lassan üzenő cetliket tartok a pelenkázó táskában és azzal járom majd a város – mondta egy elkeseredett kismama, aki szerint az autósok a legkevésbé toleránsak a közlekedésben.

H. L.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Útaszakaszt újítottak fel Gazdagréten  

Átadták a Gazdagréti és a Lappantyú utca sarkán lévő felújított utat. A több mint 500 négyzetméteres felületet pár hét alatt aszfaltozták le.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.