Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Beszélgetés az 1956-os forradalom újbudai eseményeiről

Újbuda   |   2016, november 11 - 10:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

A forradalom bölcsője címmel tartottak kerekasztal beszélgetést november 10-én a Hadikban.

Az esten felidézték a Móricz Zsigmond körtéren, a Műegyetem környékén és a Bartók Béla úton zajlott eseményeket.

1956-os forradalom a műegyetemi diákok felvonulásával kezdődött, ebből vált országos felkeléssé rövid idő alatt. A hatvan éve történt eseményekről, az egyetemisták tüntetéséről, valamint a környékbeli harcokról volt szó a minap a Hadikban. Az esten részt vett Seifert Tibor történész, Borsodi Csaba az ELTE Történettudományi Intézet Igazgatója és Hoffmann Tamás polgármester. Mindhárman egyetértetek, hogy beszélni kell az ’56-os eseményekről, mivel fontos a történelmi események pontos megismertetése a fiatalokkal. Seifert Tibor elmondta: a ’90-es évek végéig nem volt érettségi tétel az ’56-os forradalom, ezért van olyan generáció, amely keveset tud arról. Szerinte nem elég, ha csupán az idősek történeteit hallják, hanem ismerniük kell a tényeket is. Hoffmann Tamás arról beszélt, hogy Újbuda a Műegyetem és a Móricz Zsigmond körtéri eseményeknek köszönhetően kiemelkedő jelentőségű helyszín volt.

Az esthez egy fotókiállítás is kapcsolódott a forradalommal összefüggésbe hozható újbudaiakról és kerületi helyszínekről.

Újbuda