Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Cseh Tamás-napra készül Újbuda

Újbuda   |   2014, június 25 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Cseh Tamás-napot rendez szeptember első hétvégéjén Újbuda önkormányzata és a Kulturális Tizenegy Egyesület. Az eseményen koncertekkel, kiállításokkal emlékeznek a sokáig a kerületben élő művészre – derül ki a Magyar Nemzetben bemutatott programból.

A 2008-ban elhunyt Cseh Tamás életművére fűzi fel az első ilyen emléknap eseménysorozatát Újbuda önkormányzata és a Kulturális Tizenegy Egyesület, amelynek során alkotó módon kívánják továbbgondolni az énekes örökségét. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett fesztivált az önkormányzat ötmillió forintos önrészéből és a Nemzeti Kulturális Alap hatmillió forintos támogatásából finanszírozzák. 

A tervezett meghívottak között vannak Cseh Tamás egykori zenész- és pályatársai, a mai zenei élet személyiségei, illetve olyan színészek, akik maguk is előadták már a művész dalait. A koncertszínpad a Műegyetem előtt lesz, a kisebb rendezvényeknek a kerület más szabadtéri, illetve kulturális helyszínei adnak majd otthont. Megtelik majd programokkal a Bartók Béla út is, ahol már számos, korábban üresen álló üzlethelyiséget alakított át galériává, rendezvényhelyszínné az önkormányzat és a Kulturális Tizenegy Egyesület. A Bartók Béla út járdáján Cseh Tamásról szóló vagy az ő munkásságát továbbgondoló kiállítások kapnak majd helyet, de lesz egy külön fotókiállítás Cseh Tamás koncertképeiből is. 
A kerület hosszabb távú célja az, hogy a "Bartók Béla Boulevard" márkává váljon a budapesti kulturális életben, ezzel kapcsolatban nemcsak Cseh Tamás emlékére építhetnek, hanem például Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond emlékére is. 

Hoffmann Tamás polgármester a lapnak elmondta: a Cseh Tamáshoz kötődő korábbi rendezvények, például az énekes Szent Gellért téri szobrának avatása alkalmával már együttműködtek a Magyar Országos Levéltárban levő Cseh Tamás Archívummal. Az új rendezvénnyel kapcsolatban is számítanak az archívum, illetve a család segítségére.

Magyar Nemzet 

Cseh Tamás-napra készül Újbuda