Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Csütörtöktől Mesterségek Ünnepe a budai Várban

Újbuda   |   2017, augusztus 16 - 14:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

A népi kézműves mesterek bemutatói és munkái mellett többek között nemzetközi kovácstalálkozót is láthatnak az érdeklődők augusztus 20-ig. A 800 kézműves mester mellett a reformáció 500. évfordulójára emlékező nagyszabású országos kiállítás is várja a látogatókat.

A hímzés a kiemelt témája, és Mongólia a díszvendége az idei Mesterségek Ünnepének, de más országok kézműves mestereit is vendégül látják az eseményen. A reformáció 500. évfordulójáról pedig nagyszabású országos kiállítással emlékeznek meg.

Minden évben 800 kézművest hívunk meg a magyarországi és határon túli szervezetekből. Idén Mongólia lesz a díszvendég, de számos más ország érdekes mesterségeit is megismerhetik az érdeklődők" - hangsúlyozta Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója, a rendezvény főszervezője az M1 aktuális korábbi adásában.

A Szahalin-szigetekről nyivh és ainu mesterek érkeznek, akik a halbőrfeldolgozást, valamint a rénszarvasszőrrel való hímzést mutatják be, míg Jakutföldről mamutcsont-faragókat látnak.

Mongóliában ma is nagyon eleven a nomád életmód hagyománya, amelyhez sok mesterség kötődik, köztük a kovácsmesterség, az íjkészítés, de a népi viselethez kapcsolódó hímzési technikákat is bemutatják az érdeklődőknek.

A rendezvény fő témája a hímzés, a magyar népi díszítőművészet egyik leggazdagabb és legváltozatosabb ága lesz. A Várban felállított hímzőműhelyekben a mesterek tájegységenként mutatják be a népi és úri hímzésben használt alapanyagokat, motívumkincseket és öltéstechnikákat.

Igyártó Gabriella arról is beszélt, hogy az idei fesztivál egyik különleges programja a IV. Nemzetközi Kovácstalálkozó lesz, amelyre tíz országból érkeznek mesterek. A találkozó fő témája az a különleges, évszázadokon keresztül megfejthetetlen tűzi hegesztéses eljárás, amellyel a párizsi Notre Dame kapujának vasalatait készítették egykor.

MTI/Újbuda