Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Diplomakiállítás nyílt a B29-ben

Újbuda   |   2014, szeptember 8 - 23:42
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatóinak diplomamunkáiból nyílt kiállítás a B29 Galériában a Bartók Béla úton. A képi ábrázolás szakon végzett diákok alkotásait szeptember 6-tól október 4-ig lehet megtekinteni.

Amennyire összetett a világ, annyira változatos alkotásokat lehet látni a B29 galériában; tizenkilenc egyéniség művei szerepelnek a kiállításon. A kiállítók huszonhat és harmincöt év közötti fiatalok, közülük néhányan más egyetemen szereztek diplomát és utána gondoltak a művészi pályára.
- A képzés egyik célja, hogy lehetőleg mindenki a maga képi világát bontsa ki, talán ezért is annyira sokféle és változatos ez a tárlat - mondta Barabás Márton, a Budapesti Kommunikációs Főiskola (BKF) szakvezetője.

Képi ábrázolás szakon a festészettől a plasztikán keresztül a klasszikus grafikai műfajokig mindent tanulnak a hallgatók, a tanárok pedig a hagyományos technikák mellett a modern eszközök és technikák alkalmazását is szorgalmazzák. - Például ha valaki rézkarcszerű ábrázolást választ, akkor legyen benne még valami plusz, mondjuk világítsa is át a munkáját - tette hozzá Barabás Márton.

A kiállítást Kepes András - a BKF egykori dékánja és jelenlegi oktatója - nyitotta meg. Szerinte mindig izgalmas egy új nemzedék bemutatkozása, hiszen megfigyelhető, hogy mi érdekli őket. Úgy véli ez a korosztály virtuális világban nőtt fel, és erősen elüzletiesedett korban él, ezért igazán érdekes, ahogy átlépnek határaikon, ahogy megtalálják és próbálják megtartani személyes értékrendjüket - tette hozzá.

HL