Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Egyetemek élvonalában az ELTE matematikusai

Újbuda   |   2014, augusztus 8 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Második lett az ELTE csapata az Egyetemi Hallgatók Nemzetközi Matematikaversenyén (IMC) Bulgáriában. A csapat tagjai: Dankovics Attila, Nagy János, Bodor Bertalan, Nagy Donát, Kalina Kende, vezetőjük Pach Péter Pál. Az idén július 29. és augusztus 4. között Blagoevgrádban tartott eseményt ezúttal izraeli diákok nyerték.

Az ELTE csapatában induló Dankovics Attila egyéniben a 2. helyet szerezte meg a Tel Aviv Egyetem hallgatója mögött, ők ketten kaptak kiemelt I. díjat. Jellemző a mezőny erősségére, hogy az a Lisa Sauermann, aki a matematikai diákolimpiák valaha volt második legeredményesebb diákja 4 arany-, és egy ezüstéremmel a 6. helyen végzett – áll az egyetem közleményében.

- Másodikak lettek az egyetemek olimpiáján. A fiam aranyérmet hozott, nagyon boldog vagyok. Nagyon szép eredményt hoztak úgy csapatban, mint egyénileg – írta az egyik újbudai szülő.

ELTE csapata olyan rangos egyetemeket előzött meg, mint például a Moszkvai Állami Egyetem, a Yale, a Bonni, Prágai, Krakkói és Göttingeni Egyetemek. A matematikus hallgatóknak kiírt angol nyelvű versenyen az algebra, analízis (valós és komplex), kombinatorika és geometria területéről kell feladatokat megoldani. Az elmúlt 17 versenyen több mint 43 ország több mint 170 egyeteméről vettek részt a diákok.

Újbuda