Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Együtt ünnepeltek a nagycsaládosok

Újbuda   |   2014, december 16 - 15:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg Újbuda a Nagycsaládosok karácsonyát. Az önkormányzat 1995 óta minden évben meghívja a három vagy annál több gyermeket nevelő családokat, hogy szórakoztató programokkal, ajándékokkal kedveskedjen nekik, támogatással segítse karácsonyi készülődésüket.

A nagycsaládos karácsonyon idén is élelmiszercsomagokkal, ajándékokkal és ünnepi műsorral kedveskedtek a gyerekeknek és szüleiknek. A Csíkihegyek Általános Iskolában tartott rendezvényre több mint hatszáz család érkezett. A kicsiket a Mikulás és segítői (rénszarvas és jegesmedve) fogadták, velük fotózkodni is lehetett. A tornateremben a nagyobb gyerekek a Budapest Jazz Orchestra koncertjét és Náray Erika színész-énekes műsorát hallgathatták, a kisebbek pedig bábelőadáson ismerhették meg a nagyszakállú és krampuszainak vidám történetét a színházteremben. Eközben az étkezőben kézműves foglalkozás zajlott.

Győrffyné Molnár Ilona humánszolgálati igazgató elmondta, a családok egy helyi rendelet alapján gyerekenként ötezer forintot kapnak postán, a rendezvényen pedig élelmiszercsomagot vehetnek át. Idén liszt, cukor és más tartós élelmiszer helyett kakaót, csokit, kávét és más finomságokat tartalmazott a csomag. A tombolán értékes nyereményeket és éttermi vacsorát is kisorsoltak. 

Szabolcs Attila országgyűlési képviselő először járt a rendezvényen; úgy véli a karácsonyi hangulat érték, de legfontosabb a közösségi élmény. Hoffmann Tamás polgármester szerint a karácsony az egymással való törődés ünnepe és fontos, hogy a kispénzből élő nagycsaládoknak is szép legyen a karácsony. 

Szponzorok listája

(T.D.)

Fájlok: