Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Emlékfa a Balog lejtőn

Újbuda   |   2017, május 4 - 10:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Szentimrevárosi Egyesület és Újbuda Önkormányzata a Föld Napja programsorozat keretében közösen ültetett emlékfát a Balog lejtőn, Maróti Arnold ciszterci pap tiszteletére. Az immáron hagyományossá vált eseményen Hoffmann Tamás polgármester, Haidar Norbert önkormányzati képviselő és a Szentimrevárosi Egyesület tagjai is részt vettek.

2016-ban a Szentimrevárosi Egyesület kezdeményezésére az egyesület Újbuda Önkormányzatával közösen ültetett emlékfát a Balog lejtőn Ruppert János hitoktató tiszteletére. Folytatva a sort idén Maróti Arnold ciszterci pap emlékezetét idézték fel egy újabb díszalmafa elültetésével. A Gulagot is megjárt lelkész jelentős mértékben járult hozzá a kerületi hitélet erősítéséhez – mondta Makhult Katalin, az egyesület választmányi tagja. A fát Hoffmann Tamás polgármester, Haidar Norbert önkormányzati képviselő és az egyesület tagjai együtt ültették el, valamint egy emléktáblát is kihelyeztek.

Maróti Ervin Arnold 1921. május 14-én született Nagykanizsán. Középfokú tanulmányait Budán, a Ciszterci Rend Szent Imre Gimnáziumában végezte 1931-1939 között. A Zirci Apátságba 1939-ben lép be, majd noviciátusa után, 1940. augusztus 30-án tette le első szerzetesi fogadalmát. Hittudományi tanulmányait 1939-1944 Zircen, a Ciszterci Hittudományi Főiskolán, majd tanári tanulmányait 1944-1948 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen, földrajz és természetrajz szakon végezte. Zircen, 1944. május 18-án pappá szentelték. Hitoktató 1949-1950-ben volt Pécsbányatelepen. 1950-ben a pécsi ciszterci rendház tagjaival együtt deportálták Kunszentmártonra. 1950-től ugyanott volt vasipari és villamossági szakmunkás, valamint 1986-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig kisegítő lelkész a kunszentmártoni II. számú plébánián. 1986-tól Budapesten volt nyugdíjas és kisegítő lelkész a ciszterci Szent Imre Plébánián. Maróti Ervin Arnold 2012. május 6-án, 92 évesen hunyt el.

Újbuda