Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Épülhet a magas ház és a Gazdagréti tanuszoda

Újbuda   |   2016, december 8 - 12:16Nyomtatóbarát változatSend by email

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén módosította Budapest településszerkezeti tervét és rendezési szabályzatát. Az eredeti szabályozás szerint a Lágymányosi-öböl melletti területen 65 méter volt a megengedett maximális magasság, a módosítással lehetőség nyílik egy ennél magasabb 120 méteres épület építésére is.

Újbudán épülhet Magyarország első “felhőkarcolója”, a BudaPart beruházás részeként. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere a fővárosi közgyűlés december 7-ei rendkívüli ülésén a beépítetlen rozsdaterületre szánt BudaPart toronyházat vitató napirendi ponttal kapcsolatban elmondta, az újbudai önkormányzat eddig is csak olyan terveket támogatott, amelyek a városképet javítják rendkívül korszerű ingatlanok építésével, amelyek több mint 1 kilométeres távolságra esnek a világörökségi területektől, és még csak véletlenül sem rontják a főváros látképét. A projekttel a beépítettség mértéke nem nő jelentősen, hiszen nem egy intenzíven, zsúfoltan benépesített lakóparkot álmodtak meg a beruházók, éppen ellenkezőleg: egy 120 méteres toronyház lakói kisebb lakott felületen férnek el, mintha több alacsonyabb házat építenének. - A korábban alulhasznosított felületbe lehelhetnek most életet, ami egész Budapest javát szolgálhatja – tette hozzá Hoffmann Tamás.

A polgármester a beruházó által vállalt többletberuházásokat is hangsúlyozta. Az építtető Property Market Zrt. ugyanis garanciát adott, hogy az építkezés esetén több mint 3,6 milliárd forint értékben végez az ott lakók és a tömegközlekedők kényelmét szolgáló részberuházásokat. Ez utóbbira 1 milliárd forint jut. Ennek értelmében akár a BudaPart közelében futó Fonódó II. projektet is újra lehetne terveztetni a kiviteli tervek szintjéig. Ezen túl több, akár hat jelzőlámpás közlekedési csomópontot és kerékpár utat is építtetne. Hoffmann Tamás a Duna-parttal esetlegesen párhuzamosan közlekedő villamoshálózattal kapcsolatban azt is kiemelte, valószínűsíthető, hogy a Budafoki úton akár kötött pályás közlekedés is létrejön (míg jelenleg csak egy buszjárat közlekedik déli irányba). A beruházás egyértelműen nem a felszíni parkolás, hanem a tömegközlekedés malmára hajtaná a vizet. A lakóparkban lakók kényelmét több óvoda, bölcsőde és egyéb szolgáltatói tevékenységek kapnának helyet.

A fővárosi közgyűlés szavazott a Gazdagréti Tanuszoda telkéről is. Ahhoz, hogy elinduljon a fejlesztés, a fővárosnak át kellett adnia a telket a Nemzeti Vagyonkezelőnek. Az uszoda a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében épül, ám ezen beruházásokat csak olyan helyre lehet felhúzni, amely a vagyonkezelő tulajdonában van.

Újbuda