Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 18. péntek, Ilona

Esélyek utcája: fesztivál a tolerancia jegyében

Újbuda   |   2016, május 30 - 11:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az esélyegyenlőségre és a családbarát szemléletre hívta fel a figyelmet Újbuda Önkormányzata az Esélyek utcája fesztivállal május 27-én. A rendezvényt a Tranzit Art Café-ban tartották, a fellépők között volt Lackfi János, Berecz István, a Maszk Bábszínház illetve az Inspirál Cirkuszközpont is.

Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű, nehézségekkel küzdő lakosokra, de Molnár László szociális ügyekért felelős alpolgármester szerint a segítségnyújtáshoz összefogására is szükség van.Lapunknak elmondta: - Számos vállalatnál és civil szervezetnél megvan a segítő szándék, az önkormányzat feladata, hogy összehozza a különböző szektorok képviselőit, szakembereit - mondta. Az esélyegyenlőség és tolerancia jegyében tartott fesztiválhoz kapcsolódó konferencia fő témája is a kollektív segítségnyújtás volt. Csernus László önkormányzati képviselő, CSR tanácsnok szerint a társadalmi felelősségvállalás nem képzelhető el a különféle szektorok hatékony párbeszéde és együttműködése nélkül. Lapunknak összefoglalta: – Fontos, hogy tudjunk egymásról és látható módon tudjunk együtt tevékenykedni – mutatott rá Csernus, aki szerint jó lehetőség erre a fesztivállal egy időben indult eselyekutcaja.ujbuda.hu weblap, amely hosszú távon kívánja együttműködésre, közös gondolkodásra, partnerségek kialakítására hangolni a feleket.

Novák Péter a nap egyik házigazdája, a szervező Kultúrpart Csoport vezetője szerint a művészet, a zene, a tánc nyelve képes lerombolni a határokat és közösségé tudja szervezni az embereket. – Nem győzzük elégszer ismételni, hogy a világ amiről álmodunk, amelyben élni szeretnénk, azon alapszik, hogy empatikusak legyünk – mondta. A fesztiválozók kulturális és speciális érzékenyítő programokon is részt vehettek: a Nem Adom Fel Alapítvány tréningcsapata segített megismerni milyen nehézségekkel küzdenek a fogyatékos emberek, milyen a kerekesszékes közlekedés. Ezen kívül lehetett kézműveskedni a Down Alapítvány sérült fiataljaival, a segítő kutyák pedig bemutatták, milyen különleges társai az embernek. A Jó-Lét Alapítvány szakmai segítséget kínált a munka világába visszatérő nőknek.

H. L.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újbuda megvédi a lakóit  

Újbuda önkormányzata csak olyan beruházást engedélyez, amelyik figyelembe veszi a területen lakók érdekeit, és növeli az ott lévő ingatlanok értékét – hangsúlyozta a Takács Viktor főépítész a Buda Gardens tervezett beruházása kapcsán.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.