Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam

Február közepéig lehet beadni a diákhitel igénylést

Újbuda   |   2017, február 9 - 11:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

Február 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban diákhitelben szeretne részesülni - közölte a Diákhitel Központ.

A felvehető hitel összege a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta 15, 21, 25, 30, 40 ezer, illetve maximum 50 ezer forint (ez szemeszterenként egy összegben is kérhető), a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma pedig az igénylő képzési költségének összege. A változó kamatozású Diákhitel1 3,35 százalékos kamattal elérhető minden hallgató számára, az államilag kamattámogatott Diákhitel2 fix 2 százalékos kamattal az önköltséges képzésen tanulóknak nyújt segítséget képzési díjuk kiegyenlítésében - írták.
A közlemény szerint az igénylést az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületéről célszerű elindítani, így az adatlap helyben, a felsőoktatási intézmény Tanulmányi Osztályán kinyomtatható és le is adható.
A nyomtatvány kitöltésére a Diákhitel internetes hitelügyintézési felületén, a Diákhitel Direkten (www.diakhiteldirekt.hu) is lehetőség van. A diákhitellel kapcsolatos minden fontos információ, tudnivaló magyar és angol nyelven elérhető a Diákhitel Központ internetes felületén a (www.diakhitel.hu).
A Személyes Ügyfélszolgálat Budapesten két helyszínen - a Kacsa utcában és a KÖKI Terminálon - várja az érdeklődőket.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Közösen javítaná a mérnökképzést a Máv és a Műegyetem  

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-csoport és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). A dokumentum aláírói a Műegyetem akadémiai tudásának, valamint a vasúttársaság üzleti tapasztalatainak ötvözésével emelnék a mérnökképzés színvonalát. Az együttműködés a közösen meghirdetett hallgatói ösztöndíjrendszerre is kiterjed.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.