Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Felújított tornaparkkal kezdi a tanévet a Gárdonyi suli

Újbuda   |   2016, szeptember 1 - 13:26
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Honvéd Központi Fúvós Zenekar muzsikájára vonultak tanárok, szülők, diákok és a leendő elsősök a Gárdonyi Géza Általános Iskola felújított tornaparkjába.

A riói olimpiai játékokon elért magyar sikereket idézve vázolta fel az idei tanév nyújtotta lehetőségeket és feladatokat a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója az intézmény ünnepélyes tanévnyitóján. Homolay Károly elmondta, idén több mint 400 diák folytatja, illetve az elsősök kezdik meg tanulmányaikat a Bartók Béla úti épületben. Szerinte az oktatás színvonalára méltán lehetnek büszkék a tanárok, a kiegészítő foglalkozások eredményeit – például az énekkarét – az ünnepi műsor is bizonyította. A kórus régi és új dalokat énekelt zenekari kíséret mellett. Simicskó István honvédelmi miniszter, a kerület országgyűlési képviselője jóvoltából ugyanis a Honvéd Központi Fúvós Zenekar kísérte a gyerekek énekét. Az önkormányzat támogatása ebben az iskolában is fontos szerepet játszik; az elsősök nem csak az iskolakezdési csomagot vehették át, hanem az intézmény kinti tornaparkjának három éve kezdődő felújítása is befejeződött a nyáron.

T. K.