Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Fény, fény, fény

Újbuda   |   2016, április 15 - 00:05
Nyomtatóbarát változatSend by email

A fényhez kapcsolódó, a fény témakörére épülő fotókiállítás nyílt az Albertfalvi Közösségi Házban. A 60+ Program keretében működő Fotókör kistestvéreként januárban indult Fotótanoda tagjainak műveit tekinthetik meg az érdeklődők.

A Békési Györgyi vezette Ezüstkar kórus előadásával kezdődött a 60+ Fotótanoda Fény című kiállítása az Albertfalvi Közösségi Házban, ahol az ott működő fotókör tagjainak munkáit állították ki. A megnyitón Farkas Krisztina önkormányzati képviselő a tárlat jelentőségéről, a szakkör fontosságáról valamint a művek aktualitásáról beszélt. A fotók mindegyike a fényhez kötődik, bemutatja, hogy a fény miként világítja meg közvetlen környezetét különböző helyszíneken. Láthatunk balatoni nyaralókat, tökből készült halloweeni lámpásokat, villámlást. A Kályha Galériában szervezett tárlaton Áment Zsóka szervező a 60+ fotómozgalmának és annak közösségépítő erejét hangsúlyozta.

A 60+ Program keretében 2009-ben elindított Fotókör kistestvére, a Fotótanoda januárban indult az Albertfalvi Közösségi Házban. Vezetője Szalai Sándor nyomdaipari szakoktató, a program résztvevőinek önkéntes tanára.

T. K.