Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 22. hétfő, Vince, Artúr

Fókuszba kerülnek a nyári bűnesetek

Újbuda   |   2014, június 5 - 00:00Nyomtatóbarát változatSend by email

A nyári időszak közlekedési és bűnelkövetési veszélyeire hívta fel a figyelmet a rendőrség. Úgy vélik fokozott közlekedési veszélynek vannak kitéve a kerékpárosok és a gyalogosok, rizikós lehet a tiltott helyen fürdőzés is, a szülőknek pedig figyelniük kellene a fiatalok internethasználatára is.

A nyári időszak közlekedési, baleseti és bűnelkövetési veszélyeire hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője elmondta, hogy ebben az időszakban fokozott közlekedési veszélynek vannak kitéve a kerékpárosok és a gyalogosok. Hangsúlyozta: a kerékpárosok tehetnek legtöbbet a biztonságuk érdekében, például a fényvisszaverő mellény használatával, a bicikli megfelelő műszaki állapotával, továbbá az alkoholfogyasztás elkerülésével. 

Fokozott veszélyforrás lehet nyári időszakban a tiltott helyen fürdőzés is, ezért ezek helyett az egyre biztonságosabb Balatont és Velencei-tavat, szabad vizeken pedig a kijelölt fürdőhelyek használatát javasolják. 

Az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője azt tanácsolta, hogy a szülők a nyári szünidőben különösen figyeljenek gyermekeikre. Németh Ágnes hangsúlyozta, hogy a dizájnerdrogok áldozatainak száma nő, és 2010 óta egyre több az új pszichoaktív szer is a magyar feketepiacon. Ezen anyagok élettani hatásai nem ismertek, ezért egyetlen megelőzési módszer van: el kell kerülni a fogyasztásukat - mondta.

Az osztályvezető az internet veszélyeire is felhívta a figyelmet: a fiatalokat új ismerőseik könnyen kihasználhatják, a fotómegosztások pedig akár zsarolásig fajulhatnak. 

Németh Ágnes a nyári időszakra jellemző bűnelkövetések közül a strandlopásokat említette. Hozzátette: a fiataloknak a nyári fesztiválok is vonzó célpontok lehetnek, de ezeken a helyeken az autófeltörések, autólopások is gyakoriak.

Újbuda/MTI

 Fókuszba kerülnek a nyári bűnesetek