Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hangépítész kapta az első Makovecz Imre-díjat

Újbuda   |   2015, november 23 - 10:46
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kiss Ferenc népzenész, hangépítész, a magyar nép- és világzene egyik legjelentősebb zeneszerzője, a Héttorony Fesztivál szervezője, az Etnofon Zenei Társulás vezetője kapta az első Makovecz Imre-díjat. Az első alkalommal megítélt elismerést november 20-án adták át a neves építész születésnapjának 80. évfordulójára emlékező Héttorony Fesztivál gálaestjén a Zeneakadémián.

A Kós Károly Egyesülés, a Magyar Művészeti Akadémia és a Makovecz Imre Alapítvány közösen alapított díját azoknak ítélik oda, akik Makovecz Imre országépítő szellemiségéhez hasonlóan, kitartással művelik és ápolják a Kárpát-medence magyarságának kultúráját. Az új díj nem építészeti elismerés, hanem gondolkodóknak, alkotóknak, tudósoknak és közéleti személyiségeknek adható. A díjjal járó emlékérem az Újbudán élő Madarassy István ötvös- és szobrászművész alkotása.

A Vízöntő együttesben is játszó, átütő erejű szövegeket író Kiss Ferenc dalai a nép-, illetve világzenében egyedi értéket képviselnek. - Védelmezi az itt élő nemzettestek kapcsolatát, ápolja a magyarság szomszédaival való együttélésének minden megragadható formáját − méltatta a díjazottat a laudációt felolvasó Sáros László György, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke.

A díjátadót követően, a Héttorony Fesztivál zárásaként az észt Arvo Pärt − Makovecz Imre kedvenc zeneszerzője − Lamentate című műve, valamint Kiss Ferenc A holdudvarház dalai című négytételes ciklusa is elhangzott. Az előadás különlegességét az adta, hogy a rock, jazz, népzene fúziójából születő dalokat szimfonikus nagyzenekarra hangszerelte át Vedres Csaba. A koncerten az építész fia, Makovecz Pál vezényelt, közreműködött a Zuglói Filharmónia, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar, az Etnofon Zenei Társulás, valamint Bognár Szilvia, Horváti Kata és Szvorák Katalin népdalénekesek.

Dabis Balázs Silvius

(A mű születéséről és a kerületünkben próbáló zenekar munkájáról november 30-án az Újbuda Televízió Helyi Érték című műsora is beszámol.)