Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 25. péntek, Orbán

Harcművész diplomát kapott a honvédelmi miniszter

Újbuda   |   2016, november 2 - 13:33Nyomtatóbarát változatSend by email
Ünnepélyes keretek között vette át dr. Simicskó István honvédelmi miniszter az 5. mesterfokozatát igazoló kung-fu diplomáját október 30-án, Budapesten. A nemzetközileg is számon tartott, magas szintű elismerést Si-Jo Leung Ting, a Nemzetközi Wing Tsun Szövetség alapítója adta át a hazai mesterek és tanítványok jelenlétében.

„A kung-fu is olyan, mint az élet, folyamatos megpróbáltatásokból, nehézségekből áll, amelyeken úgy kell keresztüljutni, hogy közben megmaradjunk embernek” – mondta Simicskó István, aki augusztusban, egy kemény vizsgát követően szerezte meg 5. mesterfokozatát. Hozzátette: mindennapi életében, így munkájában is nagyon sokat segít a kung-fu szellemisége, hiszen gyakorlóját tiszteletre és sportszerűségre neveli.

fotó: Dévényi Veronika

forrás: honvedelem.hu