Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. hétfő, Auguszta

Idén is Héttorony Fesztiválon

Újbuda   |   2017, október 24 - 15:40
Nyomtatóbarát változatSend by email

Száz művész, kilenc kiállítás, 16 koncert, táncház, filmvetítések és irodalmi programok is várják a Héttorony Fesztivál közönségét november 9. és 20. között Budapesten, Csíkszeredán, Kolozsváron, Szigetváron, Bécsben, Makón, Zalaegerszegen, Pakson és Siófokon. A határokon átívelő program létrehozást Makovecz Imre 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilonja adott inspirálta.

Az összművészeti fesztivál november 9-én kezdődik és Makovecz Imre születésnapján, november 20-án ér véget. A programok jórészt az építész által tervezett, vagy hozzá szorosan kapcsolódó helyszíneken zajlanak és szellemi hagyatékát kívánják bemutatni a közönségnek. A tárlatokat rangos népzenei és világzenei produkciók, valamint kortárs képzőművészeti, táncos, filmes és építészeti műhelyek kísérik.
A Budai Ciszterci Szent Imre templomban a Pro Musica Leánykar hangversenyével veszi kezdetét a sorozat november 9-én, majd másnap Csíkszeredán, a Millenniumi templomban folytatódik, ahol Sevilla '25 tervező: Makovecz Imre címmel nyílik kiállítás. Kolozsváron a Törökvágási református templomban Makovecz Anna képzőművész Én vagyok a táj című kiállítását lehet majd megtekinteni november 11-én, valamint a Szent Efrém Férfikar és a Balázs Elemér Group koncertjére is várják a közönséget.
Szigetváron november 12-én a Vigadó Kulturális Központ homlokzatát fényfestéssel teszik különlegessé, a belső térben pedig Összekötni az eget és a földet címmel válogatást lehet látni Makovecz Imre munkáiból. Az estet a Magyar Állami Népi Együttes fellépése zárja.
November 13-án a bécsi Hundertwasser Museumban tartanak tárlatvezetést. Itt A magyar organikus mozgalom Kós Károlytól Makovecz Imréig címmel Anthony Gall, Elmúlás a nádtetők alatt - Mezőség elveszett épületei címmel pedig Henics Tamás előadására várják a közönséget. Este Barabás Lőrinc ad koncertet a helyszínen.
Másnap a makói Hagymaházban nyílik tárlat Táltos dobok üzenete címmel Nagy Mari és Vidák István textilművészek, valamint ifjabb Vidák István és Vidák Anna nemezkészítők munkáiból, majd a Huun Huur Tu koncertjére várják az érdeklődőket.
November 15-én Zalaegerszegen a Keresztury Hangverseny- és Kiállítóteremben Makovecz Imre Naplója I.-II. címmel nyílik kiállítás. Makovecz Imre naplójából Hüse Csaba színművész olvas fel részleteket, a napot a Lajkó Félix Trió koncertje zárja.
November 16-án a paksi Szent Lélek Templomban rendeznek bemutatót Makovecz Imre templomai címmel, majd Csizmadia Anna és barátai, valamint a Fonó Zenekar ad koncertet, a siófoki Evangélikus Templomban pedig másnap Makovecz angyalai címmel lesz látható kiállítás. Ezen a helyen a szerb Braca Teofilovici és a Cimbalom Brothers koncertezik.
November 19-én a Fonó Budai Zeneházban makettkiállítást rendeznek Sevilla '25 címmel, majd Czencz József Katedrális - Magyarország Sevillában című filmjét vetítik. A napot ezen a helyszínen Kis Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás koncertje zárja.
A rendezvénysorozat a Pesti Vigadóban ér véget november 20-án Dresch Mihály gálakoncertjével.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újabb harcművészeti elismerést kapott Simicskó István  

Tiszteletbeli taggá választotta a cselgáncsozók közössége Simicskó István honvédelmi minisztert, Újbuda országgyűlési képviselőjét. A Budai Judo Akadémián szervezett programon a sportág hazai mesterei mondtak köszönetet a politikusnak az intézmény létrejöttéért, valamint a világbajnokság szervezéséért tett erőfeszítéseiért.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.