Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina

Idén is volt Gyerekegyetem

Újbuda   |   2017, július 18 - 12:40
Nyomtatóbarát változatSend by email

A BME Gyerekegyetem záró foglalkozásán ezúttal is a jövőt megidéző projekteket mutattak be a résztvevők.

Idén mintegy 650 gyerekegyetemista vette át diplomáját a BME Gyerekegyetemén. Az okleveleket Józsa János rektor, Pokol György a BME Tehetségtanács Elnöke, valamint Pakucs János a Pro Progressio Alapítvány elnöke, valamint Faigl Ferenc a Vegyészmérnöki és Biormérnöki Kar dékánja adta át. A BME rektora hangsúlyozta, fontos, hogy a diákoknak legyen elképzelésük arról, mit csinálnak, hogyan tanulnak és kutatnak a Műegyetemen.

A leendő diplomások feladataik során a jövőben megvalósuló találmányokat is elképzeltek. Az alsó tagozatosok színváltó, hangvezérelt, magától rajzoló, a vakációig visszaszámoló okos ceruzát terveztek. Egy másik tankör házlabdát, azaz összecsukható, magától szétnyíló házat tervezett, mások fantáziáját az utazóház mozgatta meg. Az olyan találmányok, mint a mozgáskorlátozottakat segítő, gerincoszlopba ültethető chip, az éjszaka foszforeszkáló, környezetkímélő, örökké tartó üzemanyag, vagy a fotoszintetizáló napelem bizonyították, hogy már a kisdiákok is fel tudják mérni a tudomány felelősségét.

A felsős tankörök hasonló elkötelezettségüket az olyan találmányokkal villantották fel, mint az iBin okos kuka, amely átértelmezi az újrahasznosítás fogalmát, vagy az Antikihalás-projekt, ami a relativitáselméletre épül. A Szigma autó energiáját a hidegfúzióból nyeri, úgy, hogy az oxidok kivonásával még a levegőt is tisztítja. Az okos postaláda tervezői a mozgáskorlátozottakra is gondoltak, míg egy cipő és elemtöltő ötvözetéből született Power Fold megalkotói a lépések energiáját alakítanák át. A gyógyászat nagy távlatai nyílnak meg a (gyíkkal dolgozó) végtagnövesztő DNS alkalmazásában, valamint a 3D nyomtatóval készült pótszervekben is. Az AKE (Allergén Kimutató Eszköz) modern korunk „rákfenéje”, az ételérzékenység kimutatása mellett a szénhidrát- és zsírtartalmat is méri. Jól illeszkedik hozzá az önműködő hűtő, amely saját vonalkóddal látja el tartalmát, bevásárló listát készít és jelzi a legközelebbi élelmiszerbolt helyét.

A különféle „kütyük” sem maradhattak ki az idei fejlesztésekből: a 31. századi okostelefon óraként és időtelefonként is működik, ami a múltban megváltoztathatja a rossz eseményeket. A holofon, vagyis a holografikus óra és telefon különböző nyelvekről képes fordítani. A multifunkciós lencsébe készítői szkennert, kamerát és napszemüveget is elhelyeznének, egy másik tankör pedig karba injekciózható ajtónyitó chipet álmodott meg.

Forrás:bme.hu

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

#Slowxmas  

A Bartók Béla út, a Falk Miksa utca és a Ráday utca december nyolcadikán egész napra adventi sétálóutcává alakul. A tematikus programkínálat célja, hogy a látogatókat kicsit lelassítsa és megnyugvást adjon.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.