Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Idén két turnussal indult a Gyerekegyetem

Újbuda   |   2016, július 12 - 10:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Budapesti Műszaki Egyetem tavaly nyitott először az általános iskolások felé, és bár a program a szünidőre esik, zajos sikere miatt idén már két hétre tárták ki az épület kapuit az ifjak előtt.

Bár a felsőoktatási intézmények – így a BME is – elsősorban a számukra új diákokat biztosító középiskolákkal állnak kapcsolatban, a nagymúltú egyetem tavaly egy olyan programot indított útjára, mely részeként már a fiatalabb, 8–14 éves korosztályt is megszólítják. A Gyerekegyetem címen futó programon tavaly még együtt voltak alsósok és felsősök, a nagy érdeklődés miatt azonban idén már kettészedték a csapatot, így június 27-étől a kisebbek, míg július 4-étől a nagyobbak számára tartottak előadásokat és szemináriumokat a Q épület falai között. Mágikus fizika, Odoo, a jövő háza, Titkosírás és matematika, Hogyan mozognak az állatok – csak néhány az elhangzott előadások témáiból. A nebulók projektfeladatot is kaptak, melyről a hét zárásaként megtartott “diplomaosztón” kellett számot adniuk.

Józsa János rektor, aki a második hét nyitóelőadásán a víz erejéről beszélt a felsősöknek, arról számolt be, a két hét folyamán összesen 600 tanulót tudtak fogadni. Elmondása szerint az egész országból vártak diákokat, ezért úgy szervezték meg a programot, hogy vidékről kisérőkkel, csoportosan érkezhessenek, tehát a szállás megszervezése se okozzon gondot. Azt tapasztalták, ezt a nyári tábort olyan gyerekek választották elsősorban, akiknek a szülei maguk is a BME falai között tanultak, vagy legalábbis tisztában vannak vele, milyen minőséget várhatnak ettől az intézménytől.

Ez magyarázhatja azt is, hogy bár a részvételnek nincs tanulmányi előfeltétele vagy felvételi kritériuma, tehát nem válogattak a jelentkezők között, a Q épületbe érkező diákok mégis egytől egyig kifejezetten érdeklődők voltak, élvezték az előadásokat. Pedig a szünidőre esik a Gyerekegyetem, amikor az iskolatáska elvileg a sarokban pihen – talán ez is arra utal, hogy a gyermeki érdeklődés fenntartásában és fejlesztésében a szülőknek legalább akkora szerepe van, mint a tanítóknak, tanároknak.

Újbuda