Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 11. hétfő, Árpád

Idén légi és vízi parádé zárja a tisztavatást

Újbuda   |   2017, augusztus 18 - 10:53Nyomtatóbarát változatSend by email

A nemzeti ünnep programjai 8 óra 30 perckor kezdődnek a Kossuth téren, ahol katonai tiszteletadás mellett, az avatandó tisztek jelenlétében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntője után esküt tesznek a honvédtisztjelöltek, majd Áder János államfő ünnepi beszéde hangzik el.

A felavatandó tisztek egy olyan honvédségben kezdhetik meg szolgálatukat, amely "teljes körű megújuláson megy keresztül" a következő időszakban - emelte ki a Honvéd Vezérkar Főnöke az MTI-nek. Benkő Tibor vezérezredes elmondta: idén a tisztavatás utáni légi és vízi parádén a honvédség technikai eszközei is megjelennek az Országház előtt.

A nemzeti ünnep programjai 8 óra 30 perckor kezdődnek a Kossuth téren, ahol katonai tiszteletadás mellett, az avatandó tisztek jelenlétében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntője után esküt tesznek a honvédtisztjelöltek, majd Áder János államfő ünnepi beszéde hangzik el.

A katonák számára különleges jelentősége van annak, hogy a tisztjelöltek az ország legszélesebb nyilvánossága előtt, a nemzet főterén mondják el esküjüket, amelyben "vállalják, hogy Magyarország függetlenségét, a magyar embereket, a rájuk bízott honvédek és fegyverek erejével, akár az életük árán is megvédik" - emelte ki Benkő Tibor. Hozzátette: "súlyos, felelősségteljes fogadalom ez, amely méltó államalapító Szent István királyunk örökségéhez, és amellyel méltó módon tudunk mi, katonák is tisztelegni az ünnep és elődeink nagysága előtt".

A tisztavatás után, 10 órától légi és vízi parádé kezdődik a Parlament előtt, a Duna fölött és a Dunán, amelyen részt vesznek a Magyar Honvédség technikai eszközei is. Az eseményt a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisának három JAS 39 Gripen vadászrepülőgépből álló köteléke nyitja meg, amely elsőként repül el a Parlament előtt. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis légi eszközei követik őket: két ZLIN-242L felderítő- és kiképző repülőgép repül el az ünneplők előtt, majd a két AS 350 könnyű helikopterből álló kötelék következik, és három Mi 8/17 közepes szállítóhelikopter kötelékrepülése zárja a honvédségi eszközök légi bemutatóját. A vízi parádé részeként felvonuló hajók élén pedig az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred három MS-25 típusú folyami aknamentesítő hajója úszik fel a Dunán.

A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység díszelgő katonái jelen lesznek a Bazilikánál, a Szent Jobb körmeneten is, a Katonai Rendészeti Központ járőrei pedig sok más ünnepi eseményen megfigyelhetők lesznek. A határ mentén és a békefenntartói feladatokban, valamint a nemzetközi gyakorlatokon természetesen ez idő alatt is több ezer katona lát el szolgálatot - tette hozzá a vezérezredes.

Augusztus 20-án 92 honvédtiszt - 13 nő és 79 férfi - fogadja meg, hogy Magyarországot híven szolgálja, hűséges honvédtisztje lesz - mondta a vezérkari főnök, kiemelve, hogy hatan kiváló, huszonöten jeles eredménnyel zárták tanulmányaikat. Hangsúlyozta: "elismerés illeti őket ezért a kiemelkedő teljesítményért, de nekik és tiszttársaiknak is az igazi katonai próbatétel majd még most következik". Benkő Tibor azt is elmondta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai szakjaira 2017-ben mintegy négyszeres volt a túljelentkezés. A hadtudományi és honvédtisztképző karon az új tanévben mintegy 120 elsőéves tisztjelölt kezdi meg négyéves tanulmányait a három katonai alapszak valamelyikén.

A vezérkari főnök kitért arra is, hogy a most felavatott tisztekkel együtt a Magyar Honvédség teljes személyi állománya részese lehet a Magyar Honvédség "történelmi jelentőségű" fejlődésének. Kifejtette: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal olyan teljes körű megújulásba kezd a Magyar Honvédség, amelyre az elmúlt negyed évszázadban nem volt példa, és hosszú időre meghatározza majd a honvédelem jövőjét. "A program megvalósulásának eredményeként olyan fejlődési pályára állhat a Magyar Honvédség, amellyel a kor színvonalának megfelelő, meghatározó erővé válhat, tovább erősítve Magyarország biztonságát, Európa közös védelmét és a NATO szövetségét" - fogalmazott a vezérkari főnök.

Benkő Tibor hangsúlyozta: az "ember- és katonaközpontú" Zrínyi 2026 keretében, a korszerű technikai eszközök beszerzése és rendszerbeállítása mellett, kiemelt fontosságú az egyéni harcászati felszerelés korszerűsítése, a katonák megbecsültségének növelése, az illetmények folyamatos karbantartása, valamint a kiszámítható életpálya biztosítása, amelyek mindig visszatükrözik a tiszteletet, a megbecsülést a katonai hivatás és a katonák iránt.

MTI/Újbuda