Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 20. péntek, Vendel

Ifjú tehetségek egy helyen

Újbuda   |   2016, december 8 - 14:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén csaknem 140 diák vett részt az Itt vagyunk! címmel megtartott, harmadik Újbudai Tehetségfesztiválon. A tizennégy kerületi iskolából érkező diákok élvezetes produkciókkal készültek.

Az "Itt vagyunk!" című harmadik Újbudai Tehetségfesztivál nem verseny, sokkal inkább arra ad alkalmat, hogy az ígéretes tehetségek bemutatkozzanak nagyközönség előtt. A szereplők között ifjú zenészekkel, kiváló énekesekkel, táncosokkal, sportolókkal és prózai előadókkal is találkozhatott a közönség, sokuknak ez a fellépés jelenti az első ugródeszkát.

A tehetségfesztivál nem lett volna teljes azon díjak kiosztása nélkül, amelyeket a nyertesek tehát a „Mozdulj rá!” Kerületi kreativitás; és az Olvass, alkoss, játssz velünk! online kerületi könyvtárhasználati kategória helyezettjeiként vihettek haza. - Az önkormányzat számára rendkívül fontos a mindenkori tehetséggondozás – tette hozzá Szabolcs Attila. Újbuda országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a Mozdulj rá! kreativitási versenyen az egyik központi téma Széchenyi István volt, aki a magyar történelem kiemelkedő személyisége.

Minél fiatalabb korban fedezzük fel egy gyermek adottságát, tehetségét vagy szorgalmát egy adott területre vonatkozóan, annál valószínűbb, hogy célzott nevelői, oktatói, pedagógiai és szülői támogatással egy olyan tehetség végezheti majd munkáját, akinek tevékenysége a kerület vagy akár az egész ország hírnevét öregbíti.

T. K.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Együnk több almát!  

Egyre csökken, az egy főre jutó almafogyasztásunk 12 kilogramm évente. A cél ennek mintegy kétszerese lenne, ezért kampányt indítanak öt kereskedelmi áruházláncban. Felhívják a figyelmet arra is, hogy Európában a magyar alma minősége a legjobb.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.