Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

II. Rákóczi Ferencre emlékeztek Gazdagréten

Újbuda   |   2016, március 24 - 10:24
Nyomtatóbarát változatSend by email

Harmadszor idézték fel II. Rákóczi Ferenc tiszteletére a gazdagréti Csíkihegyek Általános Iskola udvarán felállított emléktála előtt az erdélyi fejedelem életét és munkásságát. Az évforduló egyben Rákóczi emléknap is.

II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született, ennek apropójából készültek ünnepi műsorral a Csíkihegyek Általános Iskola tanulói. Produkciójuk előtt Bruckner László igazgató elmondta, a nemzeti történelem olyan alakja előtt teszik tiszteletüket az egybegyűltek, akinek tevékenysége örök érvényű. Hangsúlyozta, a fejedelemre való emlékezés a gyerekek hazafias érzelmeit erősíti vagy kelti életre.

Az igazgató köszöntője után az emléktábla ötletgazdája, Galla János a Magyar-Osztrák-Bajor Társaság elnöke felidézte, az 1703-ban indított Rákóczi-szabadságharcot, melyben a nemzeti hős a teljes állami függetlenséget kívánta visszaszerezni a Habsburg Birodalomtól. E célnak szerinte megfelelően választották Rákóczi Ferencet Erdély és Magyarország fejedelmévé, aminek tökéletesen megfelelt, mivel Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja volt.

A beszédek után a gyerekek egymás után szavaltak, és idézték fel az ide vonatkozó történelmi fejezeteket valamint a fejedelem életét. A megemlékezés zárásaként az ünnepség vendégei megkoszorúzták az emléktáblát.

T.K.