Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Indul a beiratkozási szezon az iskolákban

Újbuda   |   2017, április 5 - 12:14
Nyomtatóbarát változatSend by email

A leendő kisiskolásokat április 20–21. között kell beíratni a lakóhelyük szerint illetékes vagy a szabadon választott iskola első évfolyamára. A felvételről az intézmény igazgatója dönt 15 napon belül, határozatáról írásban értesíti a szülőket. Pár héten belül az óvodai és bölcsődei jelentkezések ideje is elérkezik.

A 2017/2018-as tanévben számos új és kevésbé új jogszabályi előírás is érvénybe lép az első évfolyamon tanulmányaikat megkezdő gyerekekre vonatkozóan. Minden kis gólya ingyenes tankönyvellátásban részesül – Újbudán immár több mint tíz, országosan ötödik éve. (A tankönyv az iskola tulajdona, a könyvtár adja kölcsön.) Csak a többéves használatra alkalmas tartós tankönyveket lehet az iskolai könyvtárból kikölcsönözni. Az első évfolyamra beíratott tanulók szüleitől – étkezési díjon kívül – az állami fenntartású intézmény nem kérhet és nem szedhet pénzt gyermekük neveléséért, oktatásáért. A nagycsaládosok, valamint a rászoruló gyermekek ingyen ehetnek az iskolában.
– Az iskolák felvételi körzetét a kormányhivatal határozza meg, melynek megállapításához szükség van az érdekelt települési önkormányzatok véleményére is – emlékeztetett a köznevelésért felelős alpolgármester. Molnár László lapunknak hangsúlyozta, 2017. január 1-jén létrejött az új állami intézményfenntartó: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ helyébe a Klebelsberg Központ lépett, és kialakultak a tankerületi központok. Ez újrafogalmazta az önkormányzatok feladatköreit, így Újbudáét is. Molnár László szerint a megváltozott kompetenciák jelentős „kihívás” elé állítják az önkormányzatot, az új intézményekkel, tankerületekkel új párbeszédre van szükség. Az elmúlt hónapok eredményei azt igazolják, továbbra is az együttműködés jellemzi az oktatás állami, illetve XI. kerületi szereplőinek viszonyát.
Újbudán a Dél-budai Tankerület az illetékes
A kötelező felvételt biztosító általános iskolának fel kell vennie azt a leendő elsőst, aki életvitelszerűen az intézmény körzetében lakik. Ha a településen több általános iskola működik, az egyes általános iskolai körzeteket úgy kell meghatározni, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek aránya megegyezzen a többi intézményben található gyerekek arányával. Ha a körzeti iskola igazgatója elutasítja a felvételi kérelmet, akkor a szülőnek érdemes azonnal az Újbudán illetékes Dél-budai Tankerületi Központhoz fordulni. (A KLIK 2016. december 31-én megszűnt.) A szabad iskolaválasztási lehetőség miatt soha tudható előre, hogy a kerületben hány gyereket íratnak be. Idén az intézmények nagyjából 1100 tankötelessé váló óvodásra számíthatnak. Iskolaéretlenség esetén a beiratkozás egy esztendőt csúszhat. Azt, hogy a leendő kisiskolás további egy évig óvodás maradhasson, a nevelési tanácsadó vagy a szakértői bizottság javasolhatja, az iskolai felvételről az intézmény igazgatója dönt. A kerületben érintett állami iskolákról és az azokhoz tartozó körzetekről az önkormányzat honlapján lehet tájékozódni.
Újbuda iskola-, óvoda- és bölcsődebarát kerület
Az FHB Bank családbarátkörnyék-indexében Újbuda városrészei előkelő helyen végeztek a 2016-os felmérés során. Ez az összetett mutató Budapest 191 városrészét elemezte és hasonlította össze, egyik legfontosabb eleme az intézményellátottsági alindex, amely a bölcsődék, óvodák, iskolák elérhetőségét tükrözi. A XI. kerület lakótelepi részei az intézményekben verhetetlenek. A gyermekeiket bölcsődébe, óvodába, iskolába járató szülőknek Molnár László azt javasolja, bátran válasszák bármelyik kerületi intézményt, hiszen mind szakmai, mind infrastrukturális adottságaik budapesti szinten is kiemelkedően jók. Ezt bizonyítja a 2015-ös kompetenciafelmérés is, amelyen egyes újbudai iskolák kiemelkedő eredményt értek el.
Ha a szülő úgy dönt, a lakókörnyezetükben található iskolák közül gyermeke számára egyik sem megfelelő, másikat is választhat. Az úgynevezett szabad iskolaválasztáskor azonban az igazgatónak jogában áll elutasítania ezt a kérelmet helyhiány esetén. Ha viszont az általános iskola az összes „további felvételi kérelmet” helyhiány miatt nem tudja teljesíteni, az érintett csoportba tartozók között nyilvános sorsolás útján dönt. Természetesen az intézmény felvételi körzetében lakó gyermekek között nem lehet sorsolást tartani, mivel a kötelező felvételt biztosító általános iskolának fel kell vennie a körzetében lakókat. A szabad iskolaválasztás esetén különleges helyzetnek, így „előnynek” számít, ha: a tanuló szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő; vagy a testvére az adott intézmény tanulója; vagy munkáltatói igazolás alapján a szülőjének a munkahelye az iskola körzetében található; vagy az iskola a lakóhelyétől, ennek hiányában tartózkodási helyétől egy kilométeren belül található.
Ovi vagy suli, avagy az iskolaérettségről röviden
Évtizedes kérdés a szülők és az óvodák közti vita, hogy menjen-e iskolába a gyermek hatéves korában vagy maradjon az óvodában. Az iskolaérettségről az óvoda ad szakvéleményt. Ha a szülő nem ért egyet az óvodavezető által kiadott szakvéleménnyel, akkor a pedagógiai szakszolgálathoz vagy szakértői bizottsághoz fordulhat.
Mindenki számára öröm talpraesett, csacsogós kisgyermekkel találkozni. A bátor és határozott, ugyanakkor pajkos kiállás kialakulásához azonban nemcsak a szülők, hanem a nevelők, pedagógusok tevékenysége is elengedhetetlen. A bölcsőde ugyan kihagyható, ám hároméves kortól nem pusztán ajánlott, hanem kötelező is a kicsik óvodába iratása. Ebben az intézményben tanulhatják meg a közösséghez tartozás írott és íratlan szabályait, az alkalmazkodás és beilleszkedés fortélyait. (Nem mellesleg az óvodai beiratkozást elhanyagoló szülő szabálysértést követ el.) Az óvodai időszak a gyerek hatodik életévéig tart – amikor is iskolába fog járni –, de van, aki még elhúzza az óvodáslétet, és csak a következő évtől megy iskolába.
XI. kerület: 8 óvoda, 28 telephely
A gyermeket a lakóhelyhez tartozó óvodába kell beíratni. Most már csak az az óvoda köteles jóváhagyni a felvételt, amelynek a körzetében a gyermek életvitelszerűen lakik. Ez azt jelenti, hogy a lakhely és a tartózkodási hely is abban a körzetben van már legalább három hónapja, amelyben az óvoda is. Ezt minden esetben ellenőrzik. Ha kétség merülne fel, akkor védőnői nyilatkozatot kell beszerezni. Nem kis stresszt jelent ez a szülőknek, hiszen sokan találkoznak azzal a helyzettel, hogy a körzeti óvodában már nincs hely, és közlik, egy távolabbi intézménybe kell majd íratni a gyermeket, ami persze cseppet sem praktikus a család számára.
Az óvodai nevelés alól kizárólag az önkormányzat jegyzője adhat felmentést – kérelem benyújtása alapján –, ezt minden esetben meg kell indokolnia a szülőnek. Az óvodába viszont mindenképpen be kell iratkozni, még akkor is, ha nem akarjuk, hogy a gyerek majd odajárjon. Az óvodai beiratkozás után az óvodavezető, valamint a védőnő is ad véleményt, ezekkel együtt lehet a kérvényt benyújtani.
Az önkormányzat honlapján is megtalálható „2017-2018 Tájékoztató Újbuda óvodáiról” című kiadványból kiderül: a kerületben nyolc önkormányzati óvoda működik 28 telephellyel. A férőhelyek a lehetőségekhez mérten évről évre bővülnek, óvodaudvarok újulnak, szépülnek meg, 2015-től pedig óvodakezdési csomaggal várják a kiscsoportos gyermeket. Az Újbudai Pedagógiai Iroda révén szakmai képzéseket, konferenciákat, valamint tematikus napokat szerveznek a kerület pedagógusainak és gyermekeinek, ezzel is színesítve Újbuda oktatási, nevelési kínálatát. Hoffmann Tamás polgármester a kiadványban úgy fogalmaz: „lelkiismeretes, felkészült és törődő szakemberek, óvodapedagógusok dolgoznak az intézményekben, így a gyermekek igazán jó helyre kerülnek”.
Az óvodai jelentkezés a 2017/2018-as nevelési évre 2017. május 2-ától 5-éig tart. A szülők férőhely iránti igényüket a minden XI. kerületi önkormányzati óvodában egységes jelentkezési lapon jelezhetik. A jelentkezési lapok az óvodákban hozzáférhetők, de az önkormányzat honlapjáról is letölthetők. A szülő választhat a lakóhelye szerint nem illetékes intézményt is, az óvoda a szabad férőhelyek függvényében tudja felvenni a gyermeket.
T. K.