Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Járdafelújítás Újbudán 2017-ben

Újbuda   |   2018, január 24 - 14:22
Nyomtatóbarát változatSend by email

Összegezte a 2017-ben, a kerületben végzett főbb járdaépítési- és járdaépítéshez kapcsolódó munkálatokat az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. Út- és közműépítő részlege.

Önkormányzati megrendelésre tavaly 19,5 ezer négyzetméteren végzett kátyúzási munkát, valamint 13 ezer négyzetméteren járdajavítási, poller, fekvőrendőr kihelyezési, korlát kihelyezési, továbbá a földutakon murvával földútjavítási munkálatokat az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft Út- és közműépítő részlege.

A nyáron befejezett munkák közül jelentősebb projektnek számít a Bereck utcai, az Eper közi, a Senger János utcai, a Sipos Pál utcai, a Menyecske utcai, a Soproni úti, a Hamzsabégi út és Daróczi utca sarkán lévő, a Törökugrató utca-Gazdagréti út végénél lévő, a Törökugrató utcai, valamint a Szent Adalbert téri (Pannonhalmi út – Brassó út között), Csárda utcai, Kelenföldi úti (Thallóczy u. – Bartók B. út) és Táska utcai járdafelújítás. Ezek mindegyikén felbontották a meglévő járdát, új burkolat és új szegély készült, ahol kellett rendezték a padkát és szintbe helyzeték a közmű lezárókat is.

Ezeken kívül az Újbuda Prizma az alábbi utcákban is végzett járdafelújítást: Költők parkja, Kővirág sor, Bazsalikom utca, Alabástrom utca, Székelykapu utca, Torbágy utca, Kaptárkő utca, Csíkihegyek utca, Tűzkő u., Gazdagréti tér, Frankhegy u, Regős u., Regős köz.