Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Jelentősen bővül az élelmiszereladás húsvétkor

Újbuda   |   2016, március 5 - 10:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az idei húsvéti költekezés az élelmiszerek forgalmában az előző évek adatai szerint mintegy 50-60 milliárd forintos többletet jelenthet - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A húsvét az év első olyan ünnepe, amely megnöveli az élelmiszervásárlásokat. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára jelezte: 2015-ben 3,4 százalékkal nőtt a teljes élelmiszerpiac.

Húsvéti édességekből közel 4 milliárd forintért, mintegy 844 tonna csokoládé nyulat, tojást és egyéb ünnepi édes ajándékot adott el a kiskereskedelem a tavalyi húsvéti, három hónapos időszakban - közölte az AC Nielsen Piackutató Kft. Értéket tekintve 2 százalékkal, mennyiség szempontjából 10 százalékkal csökkent a forgalom az édességek piacán, a tavalyelőtti húsvéti szezonhoz képest. Az édességek között továbbra is nyúl és tojás figurák dominálnak. A szezonális édességek teljes, forintban mért forgalmából a csokoládé nyúl piaci részesedése 41 százalék, a csokoládé tojás mutatója pedig 39 százalék maradt. Utánuk, szintén érték szempontjából, a múlt évi szezonban a hagyományos és a speciális húsvéti csomag következett, együttesen 10 százalékkal, ahogyan egy évvel korábban is. Az egyéb csokoládé figurák, a kacsa, bárány és csibe aránya 7 százalékot ért el a múlt évben és azelőtt is. A játékot is tartalmazó ajándékcsomagok 3 százalékos részesedést értek el a legutóbbi két szezonban.
A Nielsen szerint folytatódott az a trend, hogy a fogyasztók egyre inkább a magasabb minőségű, tejcsokoládéból készült figurákat részesítik előnyben. Tavaly a vevők a húsvéti édességekre kiadott pénz 85 százalékát költötték tejcsokoládéra, ami 3 százalékponttal meghaladja a tavalyelőtti arányt.
A húsvéti édességek teljes értékben mért forgalmából a hipermarketek részaránya 3 százalékpontot emelkedett, és elérte az 50 százalékot. A diszkontok mutatója 25 százalékról 23-ra, míg a lánchoz tartozó többi üzleté 25-ről 24 százalékra csökkent. Az önálló boltokra stabilan 2 százalék, míg a drogériákra 1 százalék jutott - közölte a Nielsen.

MTI