Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Jótékonysági műsoron léptek fel a Pető Intézetesek

Újbuda   |   2014, június 3 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Jótékonysági műsort rendezett a Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítvány a Nemzetközi Pető Intézet Villányi úti épületében. Az eseményt az Ádám Jenő Iskola előadása nyitotta meg, majd a Pető Intézet tanulói mutatták be zenés produkcióikat. Céljuk az volt, hogy megköszönjék a világhírű központ támogatóinak egész éves segítségét. A bevételt a beszédben korlátozottakat segítő PictoVerb program bevezetésére, valamint gépi írástanulást segítő laptopok vásárlására fordítanák.

Mintegy másfél hónapig készültek fellépésükre azok a gyerekek, akik részt vettek a Pető Intézetet segítő Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítvány jótékonysági rendezvényén. Az intézet rengeteg magánember, vállalkozó és multinacionális cég támogatásának köszönheti, hogy megfelelő színvonalon képes ellátni a mozgás és értelmi sérült gyerekeket - mondta Fehér Gyöngyi igazgatóhelyettes. Közülük a Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítvány egész évben támogatja a Petőbe járó gyermekeket: színház és mozi látogatásokat, állatkerti sétákat szervez és finanszíroz, sportolási lehetőséget biztosít, beszerzi a mozgásfejlesztéshez szükséges speciális eszközöket és segít abban, hogy egészséges társaikéhoz hasonló életet élhessenek. Ezen kívül a rászoruló szülőket szociális támogatással segíti.

Az igazgatóhelyettes elmondta, az iskola a PictoVerb program bevezetésére készül, a rendszer működtetéséhez azonban táblagépekre van szükség. Ezek beszerzéséhez nyújt segítséget a jótékonysági rendezvény, illetve olyan laptopokat is vásárolna az alapítvány, ami a gépi írás tanításában is segíti a diákokat. A PictoVerb olyan alkalmazás, mely lebontja a beszédben korlátozott emberek kommunikációs és nyelvi akadályait: univerzális jelentéssel bíró képeket, piktogramokat jelenít meg a táblagépek kijelzőjén, majd kiválasztás után a képekből, vagy azok kombinációjából nyelvtanilag helyes, hangos mondatokat szólaltat meg. A programot Zsombori Balázs középiskolás fejlesztette ki, és ért el harmadik helyezést a Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyén. Díját a stockholmi Nobel-díjátadás előtt vehette át.

Pető András az 1940-es években hozta létre a központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek helyreállítását célzó konduktív pedagógiai rendszert, amelyet az általa vezetett intézet alkalmazott először. Alapgondolata, hogy a központi idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépítésének lehetőségével, amelyek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatóak. A rendszer lehetőséget ad a személyiség minden oldalú kibontakoztatására és lehetővé teszi a társakkal – csoportban történő – együttműködést is, előkészít a valódi beilleszkedésre.

T.D. - ÚjbudaTV