Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 19. vasárnap, Erzsébet

Két hónappal tovább érvényesek a várakozási engedélyek

Újbuda   |   2017, október 4 - 13:29
Nyomtatóbarát változatSend by email

Elfogadta a képviselő-testület az Újbuda közterületein járművel várakozás rendjéről és díjairól szóló rendelet módosítását szeptember 21-i ülésén. A legfontosabb változás, hogy meghosszabbították a lakossági, a gazdálkodói, valamint az egészségügyi várakozási hozzájárulások érvényességi határidejét. Így azok nem a kiadás évét követő esztendő január 31-éig, hanem március 31-éig lesznek érvényesek.

Pontosították a bölcsődei, óvodai, iskolai gyermekszállításhoz kapcsolódó várakozási hozzájárulások igénybe vételének feltételeit is azért, hogy ne csupán az egy lakcímen lakó családtagok legyenek jogosultak az engedélyre, hanem például a külön élő szülők vagy a nagyszülők is. Ennek értelmében a jövőben tehát nem a gyermeket gondozó háztartásonként, hanem gyermekenként adható ki legfeljebb két gyermekszállítási várakozási hozzájárulás. Ugyanakkor a rendelet szövege kiegészült azzal, hogy bármely típusú várakozási engedély igénylésekor a kérelmezőnek sem helyi adótartozása, sem más, a helyhatósággal szembeni tartozása nem állhat fenn.

Újbuda Önkormányzata újraalkotta és egységes szerkezetbe foglalta a tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról, valamint az önkormányzati tulajdonú lakások lakbéréről szóló rendeleteket. Az új szabályozás főként technikai módosításokat tartalmaz, érdemi változás a szociális helyzet alapján történő lakásigénylés kérvényezésében következett be. Ennek értelmében az igénylőnek a kérelem benyújtásakor, majd ezt követően minden esztendőben hitelt érdemlően nyilatkoznia kell a jogosultság feltételeinek fennállásáról, valamint az ő és a vele együtt költöző hozzátartozójának havi nettó jövedelméről. Ennek elmulasztása estén a lakáskérelmet törlik.

A rendeletalkotás során arról is határoztak, hogy a Bartók Béla út további szakaszának bevonásával, egészen a Bukarest utcáig bővítik az Újbuda Kulturális Városközpont (KVK) övezeti területét. Az elmúlt hét évben a Bartók Béla út a főváros tematikus utcájává vált, amely mára nem csupán a kerületben népszerű, hanem az idegenforgalom számára is ismert és keresett hely lett.

A testületi ülésen döntés született arról is, hogy Újbuda csatlakozik a Polgármesterek Klíma és Energiaügyi Szövetségéhez: elkészíti és benyújtja Fenntartható Energia és Klíma Akciótervét, egyben vállalja, hogy a kerület 2030-ig 40 százalékkal csökkenti szén-dioxid-kibocsátást és növeli klíma-alkalmazkodási képességét.

Zöld jelzést kapott a Grosics Gyulának állítandó szobor terve is, amelyet Újbuda Önkormányzata saját beruházásában és költségvállalásával tervez elhelyezni a Bikás parkban, a metró kijárat melletti füves területre. Az alkotást Kligl Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész készíti el.

V. L.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újbuda a legnépszerűbb budai kerület  

A Duna House Barométerből hónapról-hónapra kiderül, mely budapesti kerületek iránt legnagyobb az érdeklődés, most viszont összegezve adták közre, hogy az elmúlt közel 5 év alatt hogyan változott az egyes kerületek sorrendje, kiegészítve a legnépszerűbb elővárosi településekkel - írja a portfolio.hu.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.