Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kettős újbudai győzelem a Vivicittán

Újbuda   |   2018, április 17 - 15:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

Összesen negyedmillió kilométert futottak a résztvevők a 33. Telekom Vivicitta Városvédő futáson, azaz mintegy 6-szor körbeérték volna a Földet. A kétnapos eseményre több mint 28 000 nevezés érkezett, 84 országból és 1150 magyar településről regisztráltak a versenyzők.

A félmaraton táv férfi győztese a tavalyi 2. helyezett Galamb Csaba, aki megküzdött a szembeszéllel, de az utolsó 2 kilométeren begyújtotta a rakétáit. A nőknél a második gyermeke születése után visszatérő Erdélyi Zsófia volt a leggyorsabb. A közel 11 ezer félmaratonista induló közül legidősebb a 79 éves Richter Ferenc volt. Sokan futottak babakocsival, amik külön kihívást is jelent, és az érdekes jelmezekben sem volt hiány. Kovács István Kokó, Lisztes Krisztián futballista és Pásztory Dóra paralimpikon úszó is egyéni teljesítői voltak a távnak.

Az idei év újdonsága a félmaraton trió volt. Több mint egy órán át tömött sorban érkeztek az amatőr futók a célba. A klasszikus Vivicittá távnak számító 10 km-es mezőny 13 órakor indult, közel 6000 futó állt a rajtzónában.

Kettős újbudai siker is született a hétvégén: a XI. kerületi Bragmayer Zsanett a Uniqua Team Újbuda SE triatlonistája, a női mezőnyt maga mögé utasítva megnyerte a klasszikus 10km-es távot, ideje: 00:36:40. Bíróné Molnár Valéria (BEAC) pedig a 8500 fős félmaratoni távon lett 6. a nők között, 01:27:17 idővel. Az orvos félmaratoni bajnokságban is újbudai győztest hirdettek, dr. Szabó Gergely Balázs traumatológus lett az abszolút első, 1:23:37 idővel.