Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Komolyzene kicsit közelebbről

Újbuda   |   2017, október 5 - 14:32
Nyomtatóbarát változatSend by email

A BDZ Quartet negyedévente megrendezett Zenebemutató koncertje hagyomány a B32 Galéria és Kultúrtérben. De hogy miért is különlegesek ezek az estek, arról a csapat koncertmesterét, Berán Gábort kérdeztük.

– A B32-ben otthonra találó Zenebemutató-sorozatnak az a célja, hogy mindenkinek adjanak egy kapaszkodót, aki úgy érzi, szeretne megérteni valamit a klasszikus kamarazene csodálatos nyelvéből – mondta Berán Gábor, a BDZ Quartet koncertmestere. A beszélgetős-zenélős műsorok közelebb hozzák a közönséghez a vonósnégyes különleges műfaját. Ezeken az előadásokon iskoláskortól mindenki megismerheti egy-egy mű szellemiségét, mondanivalóját, különösebb zenei előképzettség nélkül is.

– Megpróbáljuk mindezt lazán, játékosan, akár könnyűzenei áthallásokon keresztül elmesélni és megmutatni, szakítva a frakkos, kicsit feszengős, régimódi hangversenyhangulattal – tette hozzá. – Minden alkalommal egy művet járunk körül és mutatunk meg, előbb részenként, majd egészben. Műsorunk elején beszélgetés és zene váltják egymást sűrű egymásutánban. Jómagam elmesélem, milyen korban és környezetben született a darab, megismerhetjük a zeneszerzőt akár a levelein keresztül – Mozart például nagyon szorgalmasan írt leveleket, ma biztos aktív Facebookozó lenne –, majd részletekbe menően végigmegyünk a legizgalmasabb motívumokon. Az est második felében pedig elhangzik az immár megismert, és reméljük, meg is szeretett teljes mű – emelte ki Berán Gábor.

Bársony-Németh Péter