Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Közel 230 ezer háztartás a szupergyors interneten

Újbuda   |   2017, március 8 - 14:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

A tervezett 178 ezer helyett mintegy harmadával több háztartásban valósultak meg a Szupergyors Internet Program keretében elindított fejlesztések 2016 végéig. A távközlési szolgáltatók ebben az ütemben önerőből, pályázati támogatás nélkül fejlesztették hálózataikat, lehetővé téve, hogy az előfizetők lényegesen gyorsabb, korszerűbb internetszolgáltatáshoz juthassanak.

A kormány vállalta, hogy 2018 végéig minden magyarországi háztartás, vállalkozás, közintézmény számára, amely igényli azt, elérhetővé teszi a szupergyors internetet. A közel 1 millió háztartás korszerűsítése fele részben a szolgáltatók önerős vállalásából, fele részben európai uniós és hazai támogatásból valósul meg. - Az előrelépés alapvető feltétele egy országosan elérhető, korszerű, legalább 30 Mbps sávszélességű hálózat, amely most 230 ezer lakossági és vállalati előfizető számára vált hozzáférhetővé – mondta Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.

Az önerőből megvalósuló fejlesztésekről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ötvenöt távközlési szolgáltatóval írt alá megállapodást összesen 470 279 háztartás hálózati fejlesztésére. A társaságok vállalták a fejlesztések határidőre történő befejezését, és a folyamatos adatszolgáltatást az előrehaladást ellenőrző Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség felé. A kormány az önerőből fejlesztett területeken nem jelentetett meg pályázatot, az építkezéseket könnyítő jogszabályi környezetet alakított ki, a beruházásokat közműadó kedvezményben részesítette, és folyamatos szakmai támogatást biztosít a szolgáltatók számára.

A megállapodások alapján 2016 végére elérni tervezett 178 110 háztartással szemben 229 247 háztartásban vált előfizethetővé a szupergyors internet.

Újbuda