Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 19. csütörtök, Nándor

Lajkó Félix a világ legjobbjai között

Újbuda   |   2017, április 10 - 14:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

Lajkó Félix második helyen szerepel a világ Best Artist szavazásán a Songlines jelöltjei között. A nemzetközi világzenei szaklap január elején tette közzé a nemzetközi jelöltek összesitő listáját, a 4 finalista között Lajkó a 2. helyen szerepel a nemzetközi hírességek között.

Közzétette a legjelentősebb brit székhelyű, nemzetközi világzenei szaklap, a Songlines főoldalán azokat a művészeket, és zenekarokat, akiket az idei Best Artist díjra beválogattak az internetes szavazás alapján. Lajkó Félix az első 4 művész között másodikként szerepel azon a döntős listán, amelynek már az első fordulójába bekerülni is nagy dicsőséget jelentett. Lajkó Félix mellett a további három jelölt az idei Best Artist díjra: a Budapesti Womex egyik kiemelt vendége, az észak-afrikai menekülttáborban felnőtt Aziza Brahim, az ismert szenegáli énekes, Baaba Maal és az egyik lenevesebb portuál fado énekes, Ricardo Ribeiro.

Lajkó Félix Most jöttem című lemezével került a jelöltek közé, amely a Fonó kiadásban jelent meg 2016-ban. A lemezen a hegedű- és citeravirtuóz variációit hallhatjuk folk témákra olyan énekesekkel, mint Palya Bea, Tintér Gabriella és Csizmadia Anna és olyan zenésztársakkal, mint Porteleki László, Brasnyó Antal és Szabó Csobán Gergő. A lemez megjelenése után rögtön felkerült a World Music Charts Europe, a világ legrangosabb nemzetközi világzenei toplistájára, a harmadik helyen.

Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Változtatási tilalom a Buda Gardens telkére Újbudán  

Az újbudai polgárok érdekeit figyelembe vevő szabályozás elfogadásáig változtatási tilalmat rendelt el a Újbuda Önkormányzata a Buda Gardens néven futó fejlesztés területére. Hoffmann Tamás polgármester célja, hogy megtartsák a kerületrész zöldövezeti, lakóházas jellegét. Az önkormányzat párbeszédet szorgalmaz a beruházásról a fejlesztő és a lakosság között.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.