Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Lakossági fórum a Nemzeti Konzultációról

Újbuda   |   2017, május 5 - 12:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Mintegy négyszáz fő részvételével zajlott a Nemzeti Konzultáció újbudai rendezvénye, ahol Simicskó István és Varga Mihály miniszterek tájékoztatták az érdeklődőket a kormány programjáról.

Zsúfolásig megtelt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium díszterme vendégekkel, akik Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője meghívására érkeztek a Nemzeti Konzultáció 2017 fórumsorozat XI. kerületi állomására. A rendezvényen Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere köszöntötte a vendégeket, aki úgy fogalmazott: a résztvevők nagy létszáma is azt mutatja, hogy a téma valóban fontos, kardinális kérdéseket vet fel, amelyek megvitatására lehetőséget kell teremteni.

Simicskó István honvédelmi miniszter a migráció veszélyeire hívta fel a hallgatóság figyelmet, külön hangsúlyozva, hogy a probléma még mindig megoldásra vár. Szerinte a nemzeti szuverenitásért vívott harcot Brüsszel ellen folytatnunk kell, mert csak így maradhat meg a döntési jogunk, hogy olyan hazánk legyen, amilyet mi képzelünk el magunknak. "Nem szeretnénk olyan Európai Unióban élni, amely feladta a hitét és elveszíti a gyökereit, talapzatát, mert ez visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el" – mondta Újbuda országgyűlési képviselője.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a migrációval kapcsolatban úgy fogalmazott, a most meghozott döntések hosszú évtizedekre meghatározzák Európa jövőjét. Meglátása szerint már most is több millió gazdasági bevándorló van úton, akiknek a célja, hogy a mi kontinensünkön telepedjenek le.Arról is beszélt, hogy az uniós kényszerbetelepítés továbbra is valóságos veszély, és hogy a sok millió ember szétosztásának az a veszélye, hogy még többen kelnek majd útra. A miniszter hangsúlyozta, a mostani stabil, biztonságos magyarországi helyzetet meg kell őrizni, és ebben kell támogatást adni a magyar kormánynak.

Az előadás végén a megjelentek kérdést intézhettek a politikusokhoz, így szó esett többek között az euró bevezetéséről, a kisvállalkozók adókedvezményéről, a nyugdíjemelésről, a rezsicsökkentésről és a honvédelemmel kapcsolatos kérdésekről.

K. A.