Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Lezárult a Gellérthegy ötletpályázat

Újbuda   |   2016, november 11 - 12:01
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tizennégy pályázó részesült elismerésben a november 10-én lezárult Gellérthegy ötletpályázaton. A világörökség részének elismert, a természeti értékek megóvására nagy hangsúlyt fektető pályázat eredményét online hirdette ki a Miniszterelnökség.

A vártnál is több, összesen 68 pályázat érkezett be a Miniszterelnökség által kiírt, teljes tervezési szabadságot biztosító Gellérthegy ötletpályázatra. A nyílt pályázaton bárki beadhatta a Gellérthegy és a Citadella revitalizációjára vonatkozó építészeti, tájépítészeti, vagy képzőművészeti megoldásokat alkalmazó kreatív koncepcióját, figyelembe véve a kiemelt világörökségi szerepkör és a természeti értékek egyensúlyát. Számos kiváló elképzelés került a bíráló bizottság elé, melyekből a kiíró három pályaművet tartott kiemelt megvételre érdemesnek. További tizenegy pályamunka pedig olyan ötleteket mutatott be, melyek továbbgondolásra érdemesek, ezek 1-1 millió forintos megvételt érdemeltek ki.

A név nélkül, kódolt azonosítóval, titkos formában benyújtott ötleteket a bíráló bizottság tagjai – köztük neves, elismert építészek, tájépítészek, történészek, valamint Budapest főépítésze - értékelték. A bizottság elnöke Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, társelnöke Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár volt. A beérkezett koncepciókat a táji környezet, a városképi illeszkedés, a turisztikai jelentőség, valamint az értékőrzés szempontmátrixa szerint vetették össze és értékelték.

A bíráló bizottság a Gellérthegy fővárosi és országos jelentőségére, valamint a beérkezett pályázatok sokszínűségére tekintettel egy következő, a megvalósításhoz vezető építészeti ötletpályázat meghirdetését ajánlja a kiírónak.

A november 10-i online eredményhirdetést követően minden díjazott pályaművet benyújtó versenyző emailben kap értesítést, az eredmények elérhetők a www.gellerthegypalyazat.hu weboldalon.

Újbuda