Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna

Magyar találmánnyal a kullancsok ellen

Újbuda   |   2017, március 6 - 11:56
Nyomtatóbarát változatSend by email

Már most ajánlatos vigyáznia annak, aki huzamosan a szabadban tartózkodik, mert rengeteg a kullancs, évek óta ugyanis tilos irtani. Remény van rá, hogy egy magyar találmánynak köszönhetően idén már meg lehet fékezni a veszélyes állatok szaporodását.

A kullancsok aktivitása a téli hónapokban megszűnik, de elég egy-két nap jó idő, és máris tömegével jelennek meg ezek a vérszívók. Legalább 10, de van olyan terület, ahol 40 százalékuk fertőzött egy olyan betegség – a Lyme-kór – baktériumával, amely ellen az ember nem tud védekezni, évekig lappanghat, és az egész szervezetet képes megtámadni. Jellegzetes bőrgyulladást, makacs lázas állapotot, influenzához hasonló vagy ízületi fájdalommal járó tüneteket okozhat. A kullancsok kisebb része egy olyan betegség vírusát terjeszti – az agyhártyagyulladásét –, ami ellen a népesség nagy része nincs beoltva. Ezeken kívül bakteriális fertőzéseket és tibolát is el lehet kapni tőlük, ami nyirokcsomó-gyulladást okoz. Kullancsból pedig egyre több van, ezért érdemes odafigyelni a védekezésre.

A Lyme Borreliosis Alapítvány évek óta szeretné elérni, hogy ingyenesen be lehessen vizsgáltatni a kullancsokat, a Lyme-tesztet pedig támogassa a betegbiztosítás. magánlaborítóriumookban lehet megvizsgáltatni a kullancsot, ennek djí 6-8 ezer forint. Ez azért lenne fontos, hogy pontos adatok legyenek a fertőzött kullancsok mennyiségéről és elterjedésükről. Másrészt a Lyme-kórt nehéz diagnosztizálni, ha viszont biztosan lehetne tudni, hogy egy fertőzött kullancs egyszer megcsípett valakit, gyorsabban lehetne eredményre jutni.

Az alapítvány azt is fontosnak tartaná, hogy újra lehessen irtani a kullancsokat. Ezt 2010-ben betiltotta az Európai Unió. Lenne megoldás a védekezésre, olyan is, ami csak a kullancsot pusztítja, mégsem lehet alkalmazni.

„Érthetetlen, hogy azt a vegyszert, amit az unió ilyen célra veszélyesnek ítélt, raktárak kártevőktől való megvédéséhez legálisan használják – mondta el Bózsik Béla Pál, az OKI Szerológiai Laboratóriumának nyugalmazott főorvosa, az alapítvány kuratóriumának elnöke. – Ráadásul, amíg 5 milliliter kellett háromezer négyzetméterre a kullancsok ellen a természetben, addig ugyanezt a mennyiséget 5-15 négyzetméterre egy raktárban ki lehet tenni. A vakvéletlenre bízzuk, hogy egy parkban vagy az udvarunkon megcsíp vagy nem csíp meg egy olyan vérszívó, amely többféle betegséget terjeszt, köztük olyat, ami halálos kimenetelű is lehet vagy maradandó károsodást okoz. Azt is tapasztaljuk, hogy a kullancsokkal már nem csak az erdőkben lehet találkozni, közelebb jöttek az emberhez, és egyre több van belőlük. Nem csoda, hiszen ha nem pusztítja őket semmi, jobban szaporodnak.”

Hazánkban legalább húszfajta kullancs honos, a legtöbb fertőző állat Vas, Zala, Somogy, Nógrád és Borsod megyében van, ezeken a területeken ugyanis sokkal több a vad. Az, hogy mennyi kullancs van egy területen, főleg attól függ, milyen a páratartalom, a hőmérséklet és mennyi vad él ott.

Bózsik Béla Pál azt mondta: évekkel ezelőtt kidolgoztak egy környezetbarát, vegyszermentes megoldást is. Ez egy közönséges penészgomba felhasználásával fejti ki hatását, és semmi másra nem ártalmas, csak a kullancsra. Már szerződést is kötöttek egy befektetővel, és több önkormányzat is érdeklődött a védekezés felől, így meglehet, hogy az idei lesz az első év, amikor végre alkalmazni is tudják. „Már az is nagy előrelépés lenne, ha legalább közparkokban, lakott területen használni lehetne. Igény lenne rá, az unió több országában is évek óta kampányolnak azért, hogy lehessen irtani a kullancsot. Mindeddig hiába. Felfoghatatlan, hogy egy egyre több emberre ártalmas, haszontalan élősködőt miért védenek ekkora erőkkel. Főleg mivel az unió különösen kullancsveszélyes terület” – tette hozzá.

Így vegyük ki!

A bőrben megkapaszkodott kullancs csak 3-8 nap múlva, a vérszívás végeztével esik le magától. Viszont 20-40 percig keresi a helyet, ahol vért szívhat, ezért érdemes meg-megnézegetni a ruhánkat, mert onnan egyszerűbb eltávolítani. Ha sokat időzünk a természetben – nem feltétlenül erdőre kell gondolnunk, a kertben is vannak kullancsok –, alaposan nézzük át mindenhol a bőrünket. Ha találtunk magunkban, a legegyszerűbb vékony hegyű csipesszel, kullancskanállal eltávolítani, úgy, hogy a bőrhöz legközelebb eső részét fogjuk meg. Soha ne az utótestét szorítsuk össze!

forrás: vg.hu

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Közösen javítaná a mérnökképzést a Máv és a Műegyetem  

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-csoport és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). A dokumentum aláírói a Műegyetem akadémiai tudásának, valamint a vasúttársaság üzleti tapasztalatainak ötvözésével emelnék a mérnökképzés színvonalát. Az együttműködés a közösen meghirdetett hallgatói ösztöndíjrendszerre is kiterjed.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.