Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 18. hétfő, Arnold, Levente

Május végéig lesz „Fülemüleséta”

Újbuda   |   2016, április 25 - 15:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Országszerte mintegy 50 helyszínen szervez rövid késő délutáni, kora esti sétát május végéig a fülemülék énekének meghallgatására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az MME közleménye szerint a Fülemülék éjszakája programsorozat részeként több mint 10 megye településein elsősorban lakott területeken vagy ezek határában várják a madarászok a fülemülék éneke iránt érdeklődőket, számos helyszínen madárgyűrűzés is lesz.

Magyarországon a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara, a fülemüle. A verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nem csupán kilométernyi távolságra is elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, hanem az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek. A faj hosszú távú vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti. Az első madarak már április első felében, a többség azonban április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek.

Fotó: Orbán Zoltán

A fülemüle hangja számos művészt ihletett meg az elmúlt évszázadokban. Andersen Fülemüle című meséjéből Sztravinszkij írt operát, amelyhez a fülemüle énekművészetéből nyert ihletet. Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak. Oscar Wilde A csalogány és a rózsa című novellájának csalogányfőhőse dalát és vérét áldozta a szerelem oltárán, de Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats verseiben is feltűnik a madár - olvasható a közleményben, amely szerint a programsorozat helyszíneinek folyamatosan frissülő, teljes listája a www.mme.hu oldalon található meg.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Befejeződött a kétnapos minifesztivál  

Másodszor rendezte meg Gárdonyi teret és a közösségépítést népszerűsítő Gárdonyi Pikniket a B32 Galéria és Kultúrtér. Az eseményt június 7-én és 14-én tartották. A zárónap programjai a rossz idő ellenére jó hangulatban teltek.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.