Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Már szombaton gyereknap volt a kerületben

Újbuda   |   2017, május 29 - 15:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hétvégén a kerület számos pontján tartottak gyereknapot. Már szombaton minden szülő, nagymama és nagypapa a gyerekeket ünnepelte, a sort a Bikás parki rendezvény zárta vasárnap.

Kelenvölgyben a mókáról és az örömről szólt május utolsó szombatja. Ekkor avatták fel a Bazsalikom kerti új játszóteret, amelyet lufi felengedés után vehettek birtokba a gyerekek. Wenderné Pirigyi Katalin önkormányzati képviselő az avatón hangsúlyozta, ezek az események a helyi közösség összekovácsolódását szolgálják. Csernus László képviselő az önkormányzat családbarát politikájáról beszélt, és hogy idén két napig is ünnepelhettek a gyerekek. A lufik felengedésében Hoffmann Tamás polgármester segített a gyerekeknek, majd elmondta, Kelenvölgyben nemrég egy másik játszóteret is átadtak a Kék-tónál.

A Bazsalikom és Alabástrom utca sarkánál, a könyvtár mögötti területen tartott gyereknapi rendezvényen kicsik és nagyok egyaránt részt vettek, a színpadon fellépett a Csipet csapat is.

Őrmezőn is a gyerekekről szólt a szombat, az „Edd meg, amit sütöttél” program a Refomrátus Közösségi Házban zajlott. A gyerekek és szüleik saját készítésű pizzákat ettek. A Cirmos ligetben számos más program várta az érdeklődőket, volt szabadtéri sütés-főzés, bográcsozás és kézműves foglalkozás is, szülők és gyerekeik pedig együtt játszottak. Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő is vonatozott kislányával, majd közösen készített és evett pizzát a gyerekekkel.

A gazdagréti szabadtéri rendezvény részeként idén is felavatták az új tappancsfalat, ahol Király Nóra alpolgármester oklevelet adott a gyermekük talpnyomát megörökítő szülőknek. Elmondta, legkisebb lányának tappancsa a Gazdagréti Közösségi Ház falát díszítette néhány éve.

A kulturális intézmény körül sok tetovált és kampó kezet viselő kalózlányt és kalózkapitányt lehetett látni. - A gyerekek mindent felforgattak, hogy rátaláljanak az elásott kincsre a Kedvcsinálók társulatának Kalóz Kaland produkciójának keretében – mondta Vonsik Vivien, a közösségi ház vezetője.

T.  K.