Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Második a BME csapata a CLAAS UniTech mérnökversenyen

Újbuda   |   2014, június 10 - 16:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hatodik alkalommal rendezték meg a CLAAS UniTech mérnökversenyt, ahol a műszaki egyetemek hallgatóinak ezúttal egyedi építésű aratógépekkel kellett megoldaniuk a mezőgazdasági munkát szimuláló feladatokat. A Budapesti Műszaki Egyetem csapata második helyen végzett. A 2008-ban indult versenysorozat minden évben hazai és határon túli egyetemek részvételével zajlik, melyen az adott év speciális feladataira tervezett és megépített gépekkel versenyeznek a csapatok.

Harmincnégy csapat - köztük a BME diákjai - nevezett a CLAAS UniTech mérnökversenyre idén. A műszakis csapatoknak egyedi mezőgazdasági gépeket kellett építeniük, olyanokat, amelyekkel ügyességi, a való élet problémáit szimuláló feladatokat is meg lehet oldani. A 11 döntőbe jutott csapat közül 8 tudta teljesíteni az összes akadályt.

A törökszentmiklósi döntőn először a megépült kombájn mobilitását tették próbára szlalompályán és fékezőteszten, majd az aratási feladat következett, ahol teniszlabdákat és fakockákat kellett „betakarítani” és szortírozni. A gépek valódi használhatóságát egy reális akadályokat szimuláló fárasztóteszten is bizonyítani kellett: akadályokon kellett úgy átkelni, hogy a jármű ne váljon járóképtelenné, ne veszítsen alkatrészt.

A versenyt a debreceni egyetem Foolish Engineers nevű csapata nyerte. A második helyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem PIMP, a harmadikon pedig a Széchenyi István Egyetem SZEelektálók csapata végzett.

Újbuda