Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Megalakult a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ

Újbuda   |   2017, június 22 - 15:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Siemens Zrt., a Richter Gedeon Nyrt., a Nokia Solutions and Networks Kft. és a Magyar Villamos Művek Zrt. konzorciuma létrehozta az egyetemen belül működő BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázat keretében mintegy 4 milliárd forint támogatást ad az innovációs alapból, az együttműködésben részt vevő vállalatok pedig 2 milliárd forintot biztosítanak a központ munkájához.
Pálinkás József, az NKFIH elnöke a központot bemutató csütörtöki konferenciát megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az elmúlt két évben jelentős forrást fordítottak célzottan a vállalatok, kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények együttműködésére. Hozzátette, hogy remélhetően a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ tevékenysége hozzájárul az ország gazdasági növekedéséhez, versenyképességéhez.

Józsa János, a BME rektora elmondta, hogy a központ létrehozásával a tudásalapú gazdaság irányába mozdulnak, a kutatási eredmények hatékonyabban hasznosulnak az iparban. Az egyetemen belül önálló szervezeti egységként működő központ munkája során fókuszál a gyógyszeriparra, az energetika területére, az informatikai megoldások kidolgozására.
Kérdésre válaszolva Józsa János elmondta, hogy az együttműködés négy évre szól, a szellemi tulajdon kérdéseit a központ igazgató tanácsában fogadják majd el.

MTI