Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Megjelent a fővárosi kórházfejlesztésről szóló kormányhatározat

Újbuda   |   2016, július 5 - 09:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Magyar Közlönyben mejelent Egészséges Budapest Program előkészítéséről szóló kormányhatározat szerint a fővárosi és a Pest megyei egészségügy fejlesztése érdekében négy új centrumot hoznak létre, amelyek köré társkórházakat szerveznek.

A jogszabály szerint a kabinet "egyetért azzal, hogy átfogó, térségi alapú kórházfejlesztés valósuljon meg" és a főváros területét is érintő egészségügyi térségekben négy központot alakítsanak ki. Az észak-pesti centrum a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, a dél-pesti az Egyesített Szent István és Szent László Kórház, valamint a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet bázisán, a dél-budai centrum Kelenföldön, az észak-budai pedig "az észak-budai területeket érintő közlekedésfejlesztési beruházásokkal összefüggésben" jönne létre.
A kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter - az észak-pesti centrum esetében továbbá a honvédelmi miniszter - bevonásával dolgozza ki a fejlesztések koncepcióját és készítse elő a megvalósítást 2017. március 31-éig. Az emberi erőforrások miniszterének és a nemzeti fejlesztési miniszternek 2017. június 30-áig meg kell vizsgálnia a fejlesztés során várható társadalmi, gazdasági és egyéb hatásokat.
A kabinet felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterének bevonásával gondoskodjon 2017-ben legfeljebb 40 milliárd forint többletforrás rendelkezésre állásáról.
A jogszabály szerint a kormány azzal is egyetért, hogy befejezzék a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb beruházását, és állami fenntartásba vegyék az intézményt. A klinikai tömbnek kiemelt szerepet kell kapnia a fővárosi egészségügy fejlesztésben: a telephelyén akarják elhelyezni az Országos Sportegészségügyi Intézetet.
A magyar sport versenyképességének megtartása és erősítése érdekében a kabinet arra is felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a sportegészségügyi feladatok komplex ellátása érdekében e feladatokat koordináló miniszteri biztost nevezzen ki - olvasható a kormányhatározatban.

MTI