Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Mi lesz az ÉMI helyén?

Újbuda   |   2018, május 11 - 09:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

Folyamatos az egyeztetés az egykori Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) környékén lakók érdekvédelmi szervezetével, a Szentimrevárosért Mozgalommal, hiszen az önkormányzat olyan új szabályozást szeretne, amely a lakosság érdekeit tartja szem előtt. Az érintett, nagyjából 12,5 ezer négyzetméteres ipari terület légvonalban legalább 300 méterre van a Feneketlen-tótól, onnan nézve el is takarja a Hotel Flamenco épülete. A telken zajló munkálatok, illetve a rajta létesítendő épület nem fogja zavarni a tó környezetét, az ottani pihenést.

A környéken lakók érdekvédelmi szervezetével, a Szentimrevárosért Mozgalommal folyamatos volt az egyeztetés az elmúlt időszakban, hiszen az önkormányzat olyan új szabályozást szeretne, amely a lakosság érdekeit szem előtt tartja. Mostanra úgy tűnik, mindenki elégedett ennek tervezetével.
Először is nézzük a telek mai állapotát. Az egykori ÉMI-telek egy nagyjából 12 500 négyzetméteres ipari terület, amely légvonalban legalább 300 méterre van a Feneketlen-tótól, ráadásul a kettő között áll a Hotel Flamenco meglehetősen magas épülete, amely teljesen eltakarja a telket a tó felől nézve. Egyértelmű tehát, hogy a telken zajló munka, illetve a rajta létesítendő bármilyen épület nem fogja zavarni a tó környezetét és az ott pihenő embereket. Abban mindenki egyetért, hogy a mai, szinte teljes egészében lebetonozott ipartelep nem illik egy ilyen környékre, Szentimreváros szívébe. Az is biztos, hogy bármilyen változtatást csak úgy lehet eszközölni, ha a terület építési szabályait az önkormányzat módosítja. Az pedig kifejezetten kívánatos, hogy mindezt a környéken lakókkal egyeztetve, az ő kívánalmaikat a szabályozásba beépítve tegye meg.
Zajlik a kerület egészét érintő Kerületi Építési Szabályzat módosításának előkészítése, ami természetesen érinti az ÉMI területét is. A jelenleg érvényben lévő szabályozás alapján ott majdnem 40 000 négyzetméternyi iroda épülhetne, mindössze 20 százalékos zöld területi aránnyal. Egyoldalú módosítás esetén a beruházó kártalanítási igénnyel léphetne fel az önkormányzattal szemben, ezért Hoffmann Tamás polgármester tárgyalásokat kezdeményezett, amelyek célja a beépítési mutatók csökkentése, lehetőség szerint kártalanítás nélkül. Az önkormányzat a környékbeliek érdekeit képviselő Szentimrevárosért Mozgalommal is többször egyeztetett az ügyben, és sikerült olyan ajánlást kidolgozni a szabályzat készítői számára, amely mind a lakosságnak, mind a beruházónak elfogadható.
– Az önkormányzat eltökélt abban, hogy a volt ÉMI-területen kizárólag olyan intenzitású beépítés valósulhasson meg, amely nem feszíti túl az adott építészeti környezetet, ahhoz mind funkcionálisan, mind a terhelést tekintve illeszthető legyen. Megítélésünk szerint ez az illeszkedés csak a jelenlegi szabályozásban megadott beépítési lehetőség csökkentésével jöhet létre. Tehát az, hogy az önkormányzat megváltoztatja a területre vonatkozó szabályozást, mindenképpen a környéken élők érdekeit szolgálja – mondta Hoffmann Tamás. A megállapodás alapján a területen már biztosan nem épül több száz lakás, és nem lesz szükség 500 parkolóhely kialakítására sem. A visszavett beépítési mutatók szerint egy maximum 28 000 négyzetméteres bruttó területű irodaház épülhet, ráadásul a zöld terület is nagyobb lesz a jelenleg előírt 20 százaléknál, nem beszélve a mostani alig több mint 5 százalékról. A telek 30 százaléka lesz zöld, azaz az ingatlan jellege végre a környékhez igazodik majd. Az épület magassága, az úttól és a körülötte álló épületektől való távolsága is úgy lesz szabályozva, hogy a Diószegi utca arculatához a lehető legjobban illeszkedjék.
Az eredetileg tervezett 500 új parkolóhely érzékenyen érintette a lakosságot, ezt sikerült 300-ra szorítani. Így a forgalom nagyjából akkora lesz, mint amikor az ÉMI működött, de a terhelés mérséklődik, hiszen a korábbi állapotokhoz képest legalább napi 90 teherautóval kevesebb használja majd a környéket. Ráadásul egy irodaház forgalma nem esik egybe az ott lakókéval, azaz érezhetően nem változik a reggeli és délutáni csúcsidőszak terhelése. További eredmény, hogy egy olyan közlekedésszervezési koncepciót is kidolgozott a Polgármesteri Hivatal, amellyel teljesen leválasztja az irodaház forgalmát a Diószegi utcának a Dávid Ferenc utcától nyugatra eső részéről, és a lehető leggyorsabban elvezeti az azt felvenni képes nagyobb kapacitású utakra.

FELHÍVÁS

Május 7-től 30 napon keresztül zajlik az egykori ÉMI telek és környékének (Diószegi utca – Tas Vezér utca – Villányi út – Dávid Ferenc utca által határolt terület) új szabályozásával kapcsolatos partnerségi egyeztetés. Az ujbuda.hu oldalon már elérhető az új szabályozás tervezete, amivel kapcsolatban az önkormányzat főépítészi irodája emailben várja az észrevételeket a foepitesz@ujbuda.hu címen. Az ügyben lakossági fórumot is összehívnak, május 28-án 16:30-kor, melynek helyszíne a Polgármesteri Hivatal Zsombolyai utca 5. szám alatti épületének földszinti tanácsterme.

Értékes részek, értelmes fejlesztések

Fontos, hogy az ipari területek átalakuljanak – vallja Erő Zoltán építész, az újbudai székhelyű Kortárs Építészeti Központ felügyelőbizottsági tagja. A XI. kerületben tapasz­talható irány minden szempontból előremutató.

Hogyan látja az ipari területek átalakulásának folyamatát?
Az, hogy barnamezős területek újuljanak meg, évtizedek óta alapvető városépítészeti cél Budapesten. Sok olyan egykori ipartelek található a városban, amely központi helyen van, jó közlekedéssel ellátott, esetleg a Dunához közel fekszik. Ezek átalakítása összvárosi szempontból is kívánatos. Ebben a városfejlődési ágban Újbuda különösen jól teljesít. Jó példa erre a Budafoki út és a Szerémi út környéke, ahol ezeknek a nélkülözhető ipari területeknek a városias átépítése már régóta zajlik. Ezt csak szeretni lehet.

Akkor a leendő Galvani híd környékéről is beszélhetünk itt...
Abszolút. A tervkiírásra beérkezett pályaművek között több olyan volt, amely a budai hídfőt városias környezetnek képzeli el. Jó gondolat, hiszen egy új híd kiprovokálja a minőségi városfejlesztést a környékén, nyilvánvaló disszonancia lenne mellette egy elhagyott ipari táj.

Akár a Lágymányosi-öbölhöz hasonló fejlődés is lehet ott?
Ezt most még nehéz megmondani. De ha már a Lágymányosi-öbölnél tartunk, az is jó példa a revitalizációra. Irodák, lakóházak, kereskedelmi egységek épülnek ott, amit szintén pozitív dolognak tartok, hiszen urbanisztikailag nagyon értékes része a városnak.

Az egykori ÉMI telke ennél sokkal kisebb, de a kerület központjában van. Az ott tervezett irodaház hogyan illeszthető a környékhez?
A Diószegi utca és környéke egy régóta lakott, beépített terület, nyilvánvalóan ott sokkal óvatosabban kell eljárni. Az a városias környezet, ami ott van, folyamatosan változik ugyan, de mindenképp az emberi léptéke az, ami miatt sokan szeretik. Én is, hiszen ott lakom. Itt a túlépítés fenyegetheti az egységet, és az eredetileg tervezett hat-nyolc szintes lakóház egyértelműen ebbe a kategóriába sorolható. Az, hogy az újabb tervek szerint irodaház épül, jellemzően földszint plusz négy emelet magassággal, azaz a környékhez igazodva, máris elfogadhatóbb. Fontosnak tartom, hogy ösztönözzék az ott dolgozókat, gépkocsi helyett használják az egyébként igen jó közösségi közlekedést.

(K. J. A.)