Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Nyári menetrendben járnak a vonatok

Újbuda   |   2014, június 23 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok június 21. óta, főleg a balatoni utasforgalom érdekében. A nyári hónapokban több mint egymillióan választják a Balatonhoz vezető és az a körüli vasútvonalak vonatait.

Június 21. és augusztus 31. között nyári menetrend lép életbe a vasúton, elsősorban a jelentősen megnövekvő balatoni utazási igények kiszolgálása érdekében. A balatoni vasutazás mellett idén a csökkenő menetidő az egyik fő érv: Budapestről Siófokra kevesebb mint másfél óra alatt, Balatonfüredre két órán belül be lehet futni a nyáron. A többi balatoni állomásra és megállóhelyre is a szokottnál hamarabb lehet eljutni a fővárosból, hála a Kelenföld–Székesfehérvár szakaszon elvégzett pályafelújításoknak. (A Balatont érintő fejlesztések az ősztől folytatódnak: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Lepsény–Szántód-Kőröshegy között korszerűsíti a vasúti pályát, így e szakaszon jövő nyáron már 100 km/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok.) 

A Balaton északi partjára Budapestről hétköznap 17 közvetlen vonat közlekedik a nyáron, beleértve a tavaly nagy sikert arató járatokat. Az északi partra a KÉK HULLÁM nevű sebesvonattal lehet a leggyorsabban eljutni, ez kétóránként jár Budapest és Tapolca között, Balatonfüredtől minden állomáson megáll. A vonatban légkondicionált, IC- és kerékpárszállító-kocsi is található, minden kocsiban van ingyenes wifi. 
Ugyancsak Budapest és Tapolca között közlekedik a TEKERGŐ gyorsvonat, amelyen több mint harminc kerékpár szállítható. A csoportok együttes elhelyezését további térítés nélkül biztosítja a vasúttársaság. 
A KATICA motorvonat kétóránként jár Budapest és Balatonfüred között, az alacsonypadlós Desirók Székesfehérvártól Balatonfüredig mindenhol megállnak.
A héétvégi csúcsidőkben plusz vonatokat is közlekedtet a MÁV-START a főváros és az északi part között. 

A déli partra hétköznaponként húsz közvetlen vonat indul Budapestről, köztük kétóránként gyorsvonatok, egy-egy légkondicionált IC- és nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival. Az utasok naponta több sebesvonatot is igénybe vehetnek, ezek a tóparton mindenhol megállnak. Péntek délután és szombat-vasárnap délelőtt Budapestről, míg vasárnap délután a Balaton felől indítanak plusz járatokat a déli parton is. 

Újra közlekednek az éjszakai vonatok: csütörtökön, pénteken és szombaton egy pár a Déli pályaudvar és Keszthely, egy pár a Déli pályaudvar és Fonyód között jár, Budapestről késő éjszaka, a Balatonról hajnalban indulva. 


A nyári hónapokban a hajózást kedvelők is kedvezményesen utazhatnak a vonatokon a Balaton Mix jegy révén, amely a Balaton körüli vasútvonalakon és a Balatoni Hajózási Zrt. menetrend szerinti járatain jogosít korlátlan számú utazásra és kerékpárszállításra.

A Kelenföld–Székesfehérvár vasútvonal felújításának köszönhetően jelentősen javult a Velencei-tó megközelítése is: Velence és Gárdony félóránként elérhető mind Budapest, mind pedig Székesfehérvár felől. 

Az utasok védelme és a vagyonbiztonság érdekében a vasúttársaság megerősítette a biztonsági szolgálatot a Balaton környékén. A vasútőrök mellett készenléti rendőri járőrök is megjelennek, esetenként vasúti polgárőri, rendőri járőrszolgálat is lesz a balatoni vonatokon és állomásokon, különös figyelmet fordítva a nyári fesztiválokra. 

Augusztus végéig jegyet is könnyebben lehet majd venni, így a meglévőkön felül további egy Velencei-tavi és tizenegy balatoni megállóhelyen, állomáson lehet jegyet váltani június 21-től. A Balaton forgalmas állomásain és Kelenföldön diákok is dolgoznak majd: információt nyújtanak, illetve segédkeznek a kerékpárral utazóknak a fel- és leszállásban. 

A részletes menetrendi információk elérhetők a www.mav-start.hu oldalon, az ELVIRA internetes menetrendi keresőben, illetve az összefoglaló füzetet a Déli pályaudvaron és a nagyobb állomásokon is megkaphatják az utasok. Tájékoztatás kérhető a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat 06 40 49 49 49-es telefonszámán is.

 Nyári menetrendben járnak a vonatok