Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Nyári táborok Újbudán

Újbuda   |   2017, május 18 - 09:42
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hamarosan megkezdődik a nyári szünet az iskolákban és az óvodákban. A gyerekek számára várva várt vakáció azonban a szülőknek minden évben komoly fejtörést okozhat: ha nincs olyan rokon, aki napközben vigyázni tud rájuk, hol tudhatják őket biztonságban? Újbuda idén is számos megoldási lehetőséget kínál erre.

Nincs hiány különböző tematikájú nyári táborokból. Mozgás, sport, kézműves vagy fejlesztő? A legkisebbektől a nagyobbakig minden gyereknek találunk érdekes időtöltést. Ám a szülőknek nem csak a programok között kell választaniuk a nyári vakáció szervezésekor, hanem az elfoglaltság idejének hosszáról is. A napközis táborok időtartama változó: lehet, hogy naponta csak néhány órát jelentenek, és legkésőbb délután véget érnek. Az „ott alvós” táboroknál viszont a szállás adott, tehát a csemete akár egy egész hetet is távol tölthet szüleitől. Ha már kiválasztottuk, hogy milyen tematikájú, illetve típusú tábor lesz a legalkalmasabb, akkor még szembesülnünk kell annak anyagi vonzatával is. Idén ez sem okozhat komoly gondot: a kerületi szervezésű táborok térítési díja széles skálán mozog, az ingyenestől indul, de a felső határ semmiképp sem a csillagos ég.
Az idei évben a táborozásra kiírt pályázatra a kerületben összesen 66 iskola, óvoda és civil szervezet jelentkezett, mindent összevéve 138 igényt nyújtottak be. A keretösszeg kicsit több, mint 15 millió forint. Újbuda négy nyári táborral segíti a kerületi szülőket, ezek közül kettőt több turnusban is megszerveznek. Nincs nyár a kamaraerdei tábor nélkül: idén négy turnussal várják a szervezők a gyerekeket június 26-tól augusztus 18-ig a Kamaraerdei Nyári Napközis Táborba. A Montágh napközis tábort várhatóan június 20-tól július 28-ig szervezik meg. Ezen kívül két turnusban is lesz lehetőségük nyaralni a gyerekeknek a soltvadkerti nagycsaládos táborban, először július 17–22. között, másodszor pedig augusztus 14–19. között. Az Eleven táborba is várják a jelentkezőket, ez június 26-tól július 2-ig tart majd. Bízunk benne, hogy minden újbudai gyerek kellemesen tölti majd a nyári szünetet a táborok valamelyikében.


H. S.