Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Nyári üzemmód több banknál, hétvégi leállásokkal

Újbuda   |   2015, július 10 - 17:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

A karbantartásokat, rendszerfrissítéseket az üdülési szezonhoz igazította több pénzintézet. Van bank, ahol a nyitva tartást is július elejétől változtatták – ez érinti például a CIB Bank több újbudai fiókját. Az Erste Banknál július 17-én estétől 20-án reggelig szünetel a netbank és a call center, a szombaton is nyitva tartó fiókok zárva lesznek július 18-án. Július végétől az AXA szolgáltatásaiban is lesznek kiesések. Augusztusban a munkanap és pihenőnap cserék hoznak változást. Célszerű tehát tájékozódni a bankunk honlapján, illetve elolvasni a tőlük kapott e-maileket.

A magyarországi Erste Bank Csoport tájékoztatása szerint elektronikus rendszereiken tervezett és ütemezett karbantartási munkálatokat végeznek július 17. péntek 19:00 és július 20. hétfő 08:00 között. Az Erste NetBank működése ez idő alatt szünetel, az Erste TeleBank, valamint SMS szolgáltatásaik pedig korlátozottan elérhetőek.

Működnek viszont ebben az időszakban is az alábbi szolgáltatásaik:

  • bankkártya-letiltás Erste TeleBankon és ERSTEBUSINESS24-en keresztül
  • fizetés és vásárlás bankkártyával
  • készpénzfelvétel és egyenleglekérdezés ATM-en keresztül

Az egyébként szombaton is nyitva tartó néhány Erste bankfiók július 18-án zárva lesz.

A CIB Bank július 1-től megváltoztatta a nyitva tartást, köztük a gazdagréti, Tétényi úti, az Alle Skála fiókoknál is.

Az AXA Bank honlapján a július 25-én szombat 0:30 óra és 2015. július 26-án vasárnap 24:00 óra közötti, valamint az augusztus 8-án szombaton 14:00 óra és 2015. augusztus 9-én vasárnap 14:00 óra közötti időszakban történő rendszerfrissítésre hívja fel a figyelmet.

Átmeneti kiesések lesznek a karbantartás ideje alatt az alábbi szolgáltatásaikban:

  • iBanq2
  • MobilosOKÉ
  • Online bankszámlanyitás
  • SMS szolgáltatás (bankkártya SMS, egyenleg SMS)
  • Telefonos Ügyfélszolgálatunk automata szolgáltatásai (egyenleglekérdező, bankkártya PIN-kód választás és aktiválás)
  • Fizetési megbízások, bankkártya aktiválási és limitmódosítási megbízások, lekötött betéttel kapcsolatos megbízások befogadása és ezen szolgáltatásokkal kapcsolatos információnyújtás.

A bankkártyával történő fizetési és készpénzfelvételi szolgáltatásukra a karbantartás nem lesz kihatással. A telefonos ügyfélszolgálat bankkártya letiltási szolgáltatása is zavartalanul elérhető lesz.

A rendszerfrissítés ideje alatt az élőhangos telefonos ügyfélszolgálati rend is változik.

Az augusztus 21-ei (péntek) pihenőnap, ezt augusztus 8-án, szombaton dolgozzuk le. Emiatt várható, hogy több bank a szokásostól eltérő módon, augusztus 8-án is legalább délig elérhetővé teszi személyes ügyintézési lehetőségeit.

Javasoljuk, hogy ha a bankjánál rendszerkarbantartások lesznek, a pénzügyi tranzakciókat mindenki a korlátozások előtti vagy utáni napok valamelyikére időzítse.

Újbuda