Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 26. kedd, Jusztina

Nyílt nap a Menedékház Alapítványnál

Újbuda   |   2015, december 11 - 11:26
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tíz éves fennállása alkalmából a Menedékház Alapítvány megnyitotta kapuit egy napra a Budaörsi Repülőtér mellet lévő Vasvári Ipari Parkban. A december 5-én tartott programokon betekintést engedtek az alapítványnál működő szociális intézmények mindennapjaiba, a lakók életébe.

A Menedékház Alapítvány a XI. kerületben működtet egy 80 fős hajléktalan szállót, egy 60 fős napi melegedőt, egy 7 szobás krízisszállót és kettő, összesen 80 fős családos otthont. Napi szinten 200-220 ellátott fordul meg náluk, a családos otthonban pedig 21 család, köztük 49 gyermek tölti életvitelszerűen mindennapjait. - Munkánkat főleg a kerület lakóinak és olyan Újbudán működő társszervezeteknek szeretnénk megmutatni, akikkel nem vagyunk napi kapcsolatban. Rajtuk kívül azoknak a civileknek is, akik eddig személyesen nem, csak internetes felületen tartották velünk a kapcsolatot. Programunkat úgy állítottuk össze, hogy megismerhessék az itt élők mindennapjait – mondta Nagy Zoltán, a Menedékház Alapítvány szakmai igazgatója.

A nyílt nap programjai közé olyan események kerültek, amelyek folyamatosan jelen vannak a lakók életében. Betekintést engedtek az intézmény fejlesztőpedagógusa és a gyerekek munkájába, volt drámapedagógus által vezetett pszichodráma foglalkozás, és lehetett süni főzni is a lakókkal. Külföldi önkéntesek segítségével bemutatkozott az EVS európai önkéntes program is. Legkülönlegesebb azonban az Élő Könyvtár volt, amelynek során az ott élő 21 család közül tíz látta vendégül lakrészében az érdeklődőket. Nagy Zoltán elmondta: ahhoz, hogy a látogatók jobban megismerjék a Menedékház Alapítvány Családok Átmeneti Otthonában lakók életét, megértsék az intézményben folyó munkát, nélkülözhetetlen, hogy lássák az ott élők problémáit, küzdelmeit, megoldási útjait.

A Menedékház Alapítvány bármilyen megunt holmit (ruhákat és napi használati tárgyakat is) szívesen fogad adományként, de most főként tartós élelmiszerre van szükségük. Örülnek tovább minden önkéntes munkának, sportfoglalkozásnak, korrepetálásnak.

H.L.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Széttépik egymást a vásárlók a dél-budai lakásokért  

A XI. kerület kiemelkedően teljesít a lakásépítések számát, illetve a már eladott ingatlanok arányát tekintve. A XXII. kerület ugyan jóval kevesebb épülő projekt helyszíne, azonban itt is hasonlóan magas a már megvásárolt lakások aránya.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.