Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 21. kedd, Olivér

Összefogással készül az ifjúsági koncepció

Újbuda   |   2016, április 7 - 16:10Nyomtatóbarát változatSend by email

Széleskörű egyeztetéssel indult meg Újbuda ifjúsági koncepciójának kidolgozása. A szakmaiság és működőképesség érdekében már a néhány napja lezajlott első megbeszélésen a közös munkára és az együttműködésben rejlő lehetőségekre összpontosított az önkormányzat.

Folyamatban van az önkormányzat átfogó ifjúsági stratégiájának kialakítása. Mindez nem előzmények nélküli, mivel a korcsoportot több eddigi koncepció is önállóan kezeli, foglalkozik vele. A helyhatóság célja, hogy az új nemzedékkel - annak későbbi társadalmi-gazdasági súlyát is figyelembe véve - foglalkozzon, segítse egyéni illetve a közösséget szolgáló kibontakozását. Ennek érdekében, a csoporttal összefüggésben meghatározza céljait és feladatait, összegzi és rögzíti a már meglévő eredményeket, kezdeményezéseket, konkrét intézkedéseket. Újbuda polgármestere a közelmúltban közvetlen hatókörébe helyezte a feladatot és kinevezte Molnár László alpolgármestert ifjúságügyért felelős alpolgármesternek, aki egyúttal megbízást kapott a kapcsolódó koncepció kidolgozására.

A munka elindult, az első társadalmi egyeztetésre március 30-án került sor, melyre meghívást kaptak a kerület ifjúsági életét befolyásoló és alakító intézményi, szakmai és közéleti szereplők. A kerület vezetésének szándéka, hogy széles körben bevonja az érintetteket a partnerségen alapuló távlati tervekbe.

A megbeszélés résztvevői megismerhették a magyar ifjúságpolitika stratégiai irányait és konkrét intézkedéseit, tájékoztatást kaptak az elindult munkáról és az együttműködési lehetőségekről. Molnár László a közös munka fontosságát hangsúlyozta és felajánlotta támogatását minden a koncepcióhoz illeszkedő és az önkormányzat szándékaival megegyező kezdeményezéshez. - A most induló társadalmi párbeszéd során igyekszünk a lehető legtöbb szakmai észrevételt és javaslatot összegyűjteni és azokat beépíteni a szakmai anyagba – nyilatkozta az alpolgármester. Az elképzeléseket április 15-ig várják.

Újbuda