Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Összefogással újult meg a szeretetotthon kerítése

Újbuda   |   2016, július 26 - 01:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

A társadalmi felelősségvállalás jegyében szépült a Dayka Gábor utcai XXIII. János pápa Szeretetotthon kerítése a FŐTÁV, az önkormányzat dolgozói, valamint a Menedékház és a Kürti Erzsébet Alapítvány mentoráltjainak segítségével. A civil, az önkormányzati és a vállalati szektor összefogása nem új keletű a kerületben.

Hajléktalanok, szomorú sorsú gyerekek, önkormányzati dolgozók és a FŐTÁV alkalmazottai újították fel és festették le a Dayka Gábor utcában található XXIII. János pápa Szeretetotthon Okos Gizella Ház kerítését. – A fennállásának 35-ik évfordulóját idén ünneplő intézményre ráfér a renoválás, az elmúlt években nem került sor rekonstrukcióra – mondta Borosné Tegza Emma igazgató. Hangsúlyozta: hálásak az együttműködésért, az ilyen jelegű munkálatok jelentős javulást eredményeznek lakóik életminőségében.

Csernus László önkormányzat képviselő, a társadalmi felelősségvállalás tanácsnoka az akció keretében megvalósuló önkormányzati, civil és vállalati együttműködésben rejlő lehetőségeket emelte ki a kerítésfestéshez kapcsolódóan, amely nem újkeletű a kerületben. Az ötlet az Esélyek utcája programnak köszönhetően indult el, de az önkormányzat évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy civil és vállalati partnerei segítségével javítsa a hátrányban élő, nehézséggel küzdő lakosok életminőségét. Az együttműködők célja, hogy évről évre újabb programokkal segítsék a közösségeket, valamint ráirányítsák a figyelmet az esélyegyenlőségre és a családbarát szemléletre.

Az újbudai székhelyű FŐTÁV Zrt. nem csak nyereségességre törekszik, hanem igyekszik reagálni a világ hiányosságaira is. - A szeretetotthon rekonstrukciójában való részvétel a vállalat társadalmi felelősségvállalásának része, a FŐTÁV ugyanis évente több hasonló küldetést is vállal – mondta Mitnyan György vezérigazgató.

A szeretetotthon kerítésének megújulásán dolgoztak a Kürti Erzsébet Alapítvány mentoráltjai is. Erős Emese elnök, szakmai vezető szerint fontos, hogy a hányattatott sorsú fiatalok megtanulják, nem csak kapni jó, hanem a társadalomnak adni is hálát eredményező folyamat. Az ilyen tevékenységek alátámasztják az egyesület küldetését is: az alapítvány névadója, Kürti Erzsébet 1984-ben indított rehabilitációs Ifjúsági Klubot a XI. kerületi Nevelési Tanácsadóban veszélyeztetett fiatalok számára, ahol a mentális gondozás mellett a személyre szabott életvezetési segítő program megvalósításával és korosztályos közösségi igények szocializálásával is foglalkozott.

A festés munkálatiba a Menedékház Alapítványtól érkező hajléktalanok is lelkesen vetették bele magukat. - Ez a leszakadó rétegek társadalmi és gazdasági integrációs esélyeinek növelését, illetve a már leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatását segítheti – hangsúlyozta Surányi Ákos vezető. Hozzátette: a hatékonyság növekedését döntően az új lehetőségekkel és a meglévő programok fejlesztésével lehet elérni. A változás, a megújulás létfontosságú ahhoz, hogy “ versenyképes” kiutat biztosítson a rászorultaknak – tette hozzá.

T. K.