Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Palacsintázz a rákos gyerekek gyógyulásáért!

Újbuda   |   2016, február 10 - 12:37
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ricottás vérnarancsos, sütőtökös-tejfölös-snidlinges, valamint hortobágyi húsos palacsinták közül lehetett választani a Szemem Fénye Alapítvány jótékonysági napján. Az alapítvány működteti a Dóri Házat, hosszú távú célja pedig a több száz férőhelyes Pillangó Ház megépítése. A jótékonysági esemény egyik helyszíne a Tranzit Art Café volt.

A Szemem Fénye Alapítvány gyermek hospice intézményét, a Dóri Ház tevékenységét és annak bővítését támogató akciónapot szerveztek február 9-én, immár második alkalommal a Tranzit Art Caféban. Ebben az évben több újbudai vendéglátóhely (a Hadik Kávézó és a Vak Varjú Étterem) is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az esemény szervezője, Egri Orsolya, a Tranzit tulajdonosa elmondta, Magyarországon 16 ezer családot érint a gyermekrák. Tavaly 500 ezer forintot gyűjtöttek össze a hagyományteremtő szándékkal indított jótékonysági akcióval, de Egri Orsolya szerint idén ennek akár háromszorosa is összejöhet. A pénzből nem csak a Dóri Háznak segítenek a felajánlók, hanem a Pillangó Ház felépítését is támogatják. Ez utóbbi, több száz daganatos, az élettől búcsúzó kis beteg utolsó heteit, hónapjait könnyíti majd meg.

Király Nóra, Újbuda alpolgármestere több képviselőtársával együtt tért be palacsintázni a Tanzitba, ezzel támogatva az alapítvány munkáját. A ricottás vérnarancsos, sütőtökös-tejfölös-snidlinges és hortobágyi húsos palacsinta 590 forintba került, amelyből 200 forint az alapítványhoz jut. Az alpolgármester hangsúlyozta: Jót tenni jó! A DolceVita gasztroblog szerzője, Vrábel Krisztina receptjeiből készített ételek vásárlásával csatlakoztak az országos kampányhoz.

Százezer forintos támogatásból egy kis beteg teljes havi étkezése fedezhető, 250 ezer forint adományból pedig harminc napig kitelik az egész napos teljes gondozást. Félmillió forintból új ápolási ágyra is telik.

A folyamatos, egész évben zajló akcióhoz, az adó 1 százalékának felajánlásával bárki csatlakozhat. Az adományokat a 10918001-00000033-6740006-os számlaszámon várják.

T.K.